Válasz a Velencei Bizottságnak
Titus Corlăţean külügyminiszter megerősítette Romániának a jogállamiság melletti elkötelezettségét, és az alkotmánybíróság döntéseinek tiszteletben tartásáról biztosította a Velencei Bizottságot – derül ki a külügyminisztérium tegnapi közleményéből. Eszerint Corlăţean telefonon beszélt Gianni Buquicchióval, a Velencei Bizottság elnökével, aki kedden közleményében azt állította, hogy az alkotmánybíróságtól kapott információk szerint a taláros testületre továbbra is nyomás nehezedik. Corlăţean és Buquicchio megállapodott abban, hogy állandósítják a párbeszédet, majd aláhúzták annak szükségességét, hogy valamennyi romániai politikai erő tartsa tiszteletben az alkotmánybíróságnak a népszavazással kapcsolatosan meghozandó végleges döntését – olvasható a közleményben.
Törvényesítené a visszafizetést
A kormánynak el kell fogadnia majd egy jogszabályt, amely előírja, az állam által törvénytelenül behajtott gépkocsi-beíratási díjakat vissza kell fizetni a polgároknak, hogy a bíróságokat felmentsék e perek alól – jelentette ki Victor Ponta. A kormányfő tegnap ideiglenes igazságügyi miniszteri minőségében tárgyalt a tárca államtitkáraival, hogy a regisztrációs díj visszafizetése érdekében benyújtott perekre megoldást találjanak. „Ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint a nyugdíjasoktól törvénytelenül visszatartott pénzösszegek esetében. Akkor meghoztunk egy közigazgatási döntést, és gyakorlatilag leállítottunk minden pert, a bíróságok amúgy is túlzsúfoltak, és nem is tartottunk évek hosszat több tízezer embert, nyugdíjasokat a törvényszékeken” – mondta Ponta, aki szerint helytelen és erkölcstelen volt az előző kormányok azon hozzáállása, hogy a gépkocsi-tulajdonosok inkább pereljék be a kormányt, de fizessék ki a díjat.
Hazazsuppolt romák
Tegnap mintegy 240 roma nemzetiségű román állampolgárt indítottak haza a lyoni repülőtérről, az év eleje óta ez a legnagyobb, Francois Hollande államfővé választása óta pedig az első ilyen jellegű kiutasítás Franciaországból. Egy roma jogi aktivista szerint a kiutasítottak mindenike beleegyezett, hogy önszántából hagyja el Franciaországot, ám az elmúlt két hétben zaklatták őket a roma táborokban. A kiutasítást elfogadó felnőttek továbbra is 300, a kiskorúak 150 eurót kapnak az ingyen repülőjegy mellé. Tegnap egyébként két, romák lakta tábort számoltak fel Lille közelében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.