A Maszlina Pictures nevű, sepsiszentgyörgyi ad hoc produkciós műhely, a Tamási Áron Színház, valamint a Ra2 stúdió közreműködésével sikeresen vett részt idén Brassóban a 48 órás filmprojektben (www.48hourfilm.com).
A rövidfilmfesztivál tizenegy éve működik szerte a világon, és idén százhúsz városban, hat kontinensen közel négyezer rövidfilm született. Cél a minőségi filmgyártás fellendítése és a tehetségkutatás. Mindössze 48 óra alatt kell legalább négy, legfeljebb hétperces filmet létrehozni. A nevezett csapatok minden évben kihúznak egy filmes műfajt, és ezen belül kell elkészíteniük a filmet, amelynek adott egy kelléke, egy szereplője, illetve egy replikája. A városonkénti első helyezetteket központi zsűri bírálja, majd a tíz legjobb alkotást levetítik a cannes-i filmfesztiválon.
Brassóban idén másodjára szervezték meg a fesztivál országos szakaszát, ahol a sepsiszentgyörgyi csapat (Bartha Loránd, Bán József, Bocsárdi Magor, Bíró Boróka, Adrian Chibulcutean, Horváth Hunor, Müller Henrietta, Rancz András, Sándor Anna, Tamás István) egyetlen magyar nevezettként, első alkalommal vett részt a megmérettetésen. A Maszlina Pictures, amely sepsiszentgyörgyi huszonéves fiatalok ad hoc kreatív műhelye, Sepsiszentgyörgy Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa irodája és a Deico Nyomda támogatásával nevezett a 48 órás filmkészítés emberpróbáló feladatára. A stáb kihúzott műfaja a musical volt, emellett George/Georgina Constantin nevű meteorológust, egy kerékpárt, illetve a „Nem tudom, túl alacsony vagyok.” mondatot kellett beépíteni a filmbe. Az így elkészült alkotás Szakács László, valamint Gajzágó Zsuzsa, Bocsárdi Magor és Bartha Loránd szereplésével, Bán József rendezésében három díjat nyert a fesztivál helyi szakaszán. A két nap alatt elkészített film elnyerte a legjobb operatőr (Bíró Boróka, Rancz András), a legjobb vágás (Horváth Hunor, Rancz András) és a legjobb csapat díjat. A legjobb film díját és a továbbutazás lehetőségét egy brassói filmgyártó műhely kapta.
BARTHA LÓRÁND
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.