– Idén a János vitéz daljátékot hoztátok el Székelyföldre, a Székely Vágtára. Könnyebben tudtatok-e dolgozni az itteni lovasokkal és a Háromszék táncegyüttessel? Jobban megértettétek egymást, mint tavaly?
– Igen, sokkal könnyebb volt, mint a tavalyi év, mert az még az összeszokás éve volt, most pedig mintha már mindig is ismertük volna egymást. Félszóból megértették a lovasok, a táncosok az instrukcióinkat, így könnyebb volt a próbafolyamat.
– Milyen hangulatban teltek a próbák? Összeforrott a csapat?
– Igen, nagyon jó hangulatban teltek, ami leginkább annak a következménye, hogy a lovasok és a táncosok is tudták, hogy én mit akarok, azon kívül ismertem az embereket és a lovakat is, és ők is ismertek engem, tudták, ha kiabálok, miért kiabálok, és ha valamit kérek, azt miért kérem. Így aztán nem alakult ki köztünk semmiféle konfliktus, tökéletesen lement a próba. Hozzá kell tennem, hogy az időjárás is kedvező volt, a tavaly rengetegszer megzavarta a próbákat az eső, emiatt a lovardában sem volt megfelelő a talaj. Idén a porral kellett megküzdenünk, de ez legyen a legnagyobb problémánk.
– Úgy gondolom, hogy a János vitéz nagyobb fegyelmet igényel, hiszen huszárok is szerepelnek benne. Menyire kaptad meg ezt a fegyelmet? Jobban bele tudták élni magukat a lovasok és a táncosok az idén a produkcióba?
– Igen, a János vitéz valóban egy huszárokról szóló darab, a zászló tiszteletéről, tisztelgésről szól. Nem mindegy, miként tiszteleg egy huszár, hogyan áll meg a lóval. A tanügetést és a huszár szép tartását még a mai napig is tanítják, sőt, a ’48-as huszárságnak még a mai napig is nagy követői vannak. Magyarországon volt kiképzői bázis a katonai lovasoknak, ahol a világ legjobb szakembereit gyűjtötték össze. Ide tartozott a magyar katonai lovasoktatás is, ahol többek között a díjlovaglás, díjugratás összefogta a terepen való biztonságos lovaglást és az előbb említetteket. Tehát aki lovas huszárnak állt, annak nagyon kellett tudnia mindent, úgyhogy a János vitézben is sokkal fegyelmezettebb rendszerbe kellett raknunk a lovasokat, mint a Honfoglalásban, ahol bár Kassay Lajos lovasai nagyon összeszedettek voltak, de mégis elnézhetőbb volt egy kisebb hiba, hiszen az ember képzeletében a honfoglaló magyarok még eleve a ,,barbár’’ korszakban éltek. Az a világ jóval szétszórtabb, kapkodó volt, mint a huszároké, amikor már kialakult a rendezettség. Ezért a mostani darabban nagyon fontos volt az, hogy a lovak egymás mellett álljanak, figyeljenek egymásra.
KOVÁCS ZENKŐ BERNADETT
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
