A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezi az illetékes ukrán állami szerveknél, hogy – a péntektől hatályos új nyelvtörvénynek megfelelően – hivatalosan nyilvánítsák regionális nyelvvé a magyart Kárpátaljának azokban a járásaiban, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a tíz százalékot.
A magyar szervezet kezdeményezésével kapcsolatban Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke elmondta: a KMKSZ beadványban fordul azoknak a kárpátaljai járásoknak az önkormányzataihoz, amelyekben a magyar lakosok aránya eléri vagy meghaladja a tíz százalékot, és kérni fogja, hogy a magyar nyelvet hivatalosan nyilvánítsák regionális státusúvá, biztosítva az ehhez szükséges, a törvény által előírt feltételeket. A hivatalok reagálásából látni fogjuk, hogy Ukrajnában s benne Kárpátalján az államhatalom mennyire veszi komolyan az ukrán elnök által szerdán aláírt új nyelvtörvényt” – tette hozzá. A KMKSZ elnöke közölte: a jogszabálynak köszönhetően a magyar a Beregszászi, az Ungvári, a Nagyszőlősi és a Munkácsi járásban emelkedhet regionális szintre.
A Viktor Janukovics ukrán elnök által szerdán aláírt és már hatályba lépett kisebbségbarát nyelvtörvény lehetővé teszi, hogy egy adott közigazgatási egységen belül a kisebbségek hivatalosan is használhassák az anyanyelvüket, ha az arányuk eléri a tíz százalékot. A mintegy húsz kisebbséget érintő jogszabálynak megfelelően az orosz nyelv Ukrajna 27 nagy területi-közigazgatási egysége közül 13-ban kaphat regionális státust, míg Kárpátalján a magyar, Csernyivci megyében a román, a Krím Autonóm Köztársaságban a krími tatár válhat regionális nyelvvé.
Olekszandr Ledida, Kárpátalja kormányzója csütörtök esti sajtóinterjújában elmondta, hogy nem látja különösebb akadályát a nyelvtörvény kárpátaljai megvalósításának. Úgy vélte, a soknemzetiségű, négy európai uniós tagországgal határos ukrajnai megyében minden feltétel adott a jogszabály érvényesítéséhez. Hozzátette: következő lépésként a járásokban olyan költségvetéseket kell elfogadni, amelyek figyelembe veszik a nyelvtörvény végrehajtásához szükséges kiadásokat, jóllehet konkrét összegekről egyelőre korai lenne beszélni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.