Esőmosta faluünnep Zabolán

2012. augusztus 13., hétfő, Közélet

Minden jó, ha a vége jó – ezt mondhatják a zabolaiak is. A hét végén tizedik alkalommal megszervezett falunapok remélt forgatagát a borús, esős időjárás megzavarta, de tegnap késő délutánra kiderült az idő, s ha nem is a várt tömeg, de jókora csapat összeverődött a Gyárpusztán együtt szórakozni a közösség ünnepén.

  • A szerző felvételei
    A szerző felvételei

A falunapokat szombat délután négykor nyitották meg hivatalosan. Azért választották helyszínként a faluközpontot, és nem a kétnapos ünnepnek helyet adó Gyárpusztát, hogy az első zabolai néptánc- és népdaltábor résztvevői is jelen lehessenek a megnyitón – magyarázta érdeklődésünkre Ádám Attila polgármester. A megnyitó a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvós­zenekarának és mazsorett­csoportjának felvonulásával folytatódott. A Preventó­riumig fújták a rezet, ropták a táncot, de a faluból kevesen voltak kíváncsiak előadásukra.
Kissé megkésve ért a csapat a Gyárpusztán levő színpadhoz, így a mazsorettek esőben mutatták be produkciójukat, de ez nem zavarta őket, még tüzesebben ropták a táncot. Az eső a nap további részére is rányomta bélyegét, a helybeliek részvétele meglehetősen alacsony volt.
Vasárnap délben a faluközpontban csak a néptánctábor résztvevői mozgolódtak, bontották sátraikat, pakolták hátizsákjaikat. Fenn a fenyves alatt, a Gyárpusztán a nagy eseménysátorban a zuhogó esőben csak a pincérlányok és a bárosfiúk lézengtek. A zsibárusok, a lángossütő, a pattogatott kukoricás azzal volt elfoglalva, hogy a beázás ellen védje portékáját, a színpadon a lemezlovas saját magának zenélt. Az egyik pavilon alatt a kovásznai Fikosz csapata szalonnát és kertből szedett paradicsomot majszolt, annak örvendtek legjobban, amikor az egyik autó csomagtartójából előkerült a zsír is. Demes Botond alpolgármester pedig épp azt ecsetelgette, hogy az esőnek a tűzoltók örvendenek a legjobban, hiszen nem kell locsolniuk a Gyárpusztára vezető poros utat.
Délutánra megváltozott az idő. Kisütött a nap, a sár is felszáradt valamennyire. Már volt remény arra, hogy színpadra léphetnek a magyar és román néptáncosok. Sőt, délután a polgármester még mindig állította: ha valaki megjelenik kedvencével, a kutyabemutatóra is sor kerül.
Időközben a főzőversenyre érkezett Fikosz-csapat is megkapta a húst, ráadásként az ellenfelet is – a polgármesteri hivatal szakácsaival kellett megmérkőzniük, végül mindketten első helyen végeztek. A Kopacz Levente által vezetett fikoszosok a borsos tokány, a tanács csapata pityókatokány kategóriában lett első.
A jó idő láttán a falu népe is szedelőzködni kezdett, késő délután minden remény megvolt arra, hogy sikeres lesz a Desperado koncertje, s a sörcsaposok is joggal bizakodhattak, hogy legalább egy-két hordó malátalevet csapra tudnak majd ütni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 769
szavazógép
2012-08-13: Közélet - :

A Mikó-ügyről a Szilágyságban

A Mikó-ügy következményeire és a www.13020.ro honlapra hívta fel a figyelmet Winkler Gyula szombaton Szilágysomlyón, ahol a hatodik alkalommal megszervezett Youth Festen vett részt – tájékoztat közleményben az RMDSZ sajtóirodája.
2012-08-13: Közélet - Iochom István:

Forró Antal-emlékkiállítás

Bereckben péntek délután, a falunapok elő­estéjén nyílt meg a művelődési központ előcsarnokában a harminc évvel ezelőtt elhunyt, kézdimartonosi szárma­zású Forró Antal (1924. március 7. – 1982. augusztus 11.) festőművész, grafikus, egyetemi tanár emlékét idéző, tizenkilenc munkát – tíz arcképet és kilenc pasztell tájképet – bemutató tárlat.