A Homo neanderthalensis jobb karja a humerus (felkarcsont) tanúsága szerint körülbelül 50 százalékkal volt erősebb, mint a bal. A ma emberénél ez az aszimmetria legfeljebb 5–15 százalékos, komolyabb eltérés többnyire sportolóknál, főként teniszezőknél, krikettjátékosoknál tapasztalható – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.
Az antropológusok korábban azt feltételezték, hogy a jobbkezes Neander-völgyi embernél a két végtag közötti aránytalanságot a vadászat okozta. Idejének legnagyobb részét a szabadban töltötte, nagyvadakat igyekezvén becserkészni, hiszen ez volt a túlélés záloga a pleisztocén időszak változó éghajlati viszonyai között (a 450 ezer–30 ezer évvel ezelőtti időszakban). A vadászok állandóan a jobb kezükben vitték a dárdát, és a jobbal hajították el. „A Neander-völgyi ember csontmaradványai arra utalnak, hogy valamilyen állandóan ismétlődő, nagy fizikai erőkifejtést igénylő munkát végzett, olyasmit, aminek fontos szerepe volt a közösség életében. Így nem meglepő, hogy a vadászatra gondolt mindenki, így született meg a Neander-völgyi embernek mint vadásznak az alakja” – magyarázta Colin Shaw, a Cambridge-i Egyetem antropológusa.
A tudósok közül sokan azonban nem zárták ki annak a lehetőséget sem, hogy a Neander-völgyi ember két kézzel hajította el a dárdát, esetleg valamilyen más eszköz használata váltotta ki a felső végtagok közti  aránytalanságot. A brit és az amerikai kutatók a vizsgálatban részt vevő férfiaknál az izomrostok elektromos tevékenységéről képet adó elektromiográfot (EMG) alkalmazták. Az önkéntesekkel több tesztet is elvégeztettek, jobb kézzel és két kézzel kellett elhajítaniuk a dárdát, miközben a váll- és mellizomzat aktivitását mérték, ezek az izomcsoportok mozgatják ugyanis a felkarcsontot. A tudósok meglepetésére a bal testfélen nagyobb volt az izomaktivitás, mint a jobbon, ami ellentmond a vadászat és a végtag-aszimmetria közötti feltételezett kapcsolatnak. Ezzel ellentétben, amikor az önkéntesek kaparóval a nyersbőrt készítették ki, jobboldalt mértek nagyobb aktivitást a humerust mozgató izomcsoportokban.
Mint a kutatók rámutatnak, nincs közvetlen bizonyíték, hogy a Neander-völgyi ember sok időt tölthetett a nyersbőrök kikészítésével. Viszont rengeteg bőrre volt szüksége, hogy megvédje magát a hidegtől, ráadásul a Neander-völgyi régészeti helyszíneken a leggyakoribb eszköz a kaparó. Ugyanakkor a néprajzi kutatások szerint a nyersbőr kikészítése általában az asszonyok dolga, eddig azonban kevés Neander-völgyi női csontmaradvány került elő egy összehasonlító vizsgálathoz.