Az anorexia nervosa eddigi legnagyobb szabású genetikai kutatása során philadelphiai tudósok azonosították a kóros lesoványodással járó táplálkozási zavar közönséges és ritka megjelenési formáinak kialakulásáért felelős géneket.
Az anorexia nervosa a kamaszkorban kialakuló és főként nőket érintő betegség, tünetei közé tartozik az evés elutasítása, a testsúly nagyarányú csökkenése, irracionális félelem az elhízástól, a saját test torzult megítélése. Az összes pszichiátriai rendellenességek közül az anorexia esetében tapasztalható a legnagyobb arányú halálozás. A betegség nagyon nehezen kezelhető.
A Philadelphiai Gyermekkórház kutatói tavaly az eddigi legnagyobb szabású genetikai vizsgálatot végezték el a betegségben szenvedők körében. Korábbi hasonló kutatások már sugallták ugyan, hogy az anorexia öröklődő betegség, de a kialakulásáért felelős gének felépítése mindeddig szinte ismeretlen volt. A genetikai kutatás megerősítette a korábbi tanulmányok eredményeit, és további, a betegségért felelőssé tehető géneket is listájára vett, mint későbbi vizsgálatok tárgyát. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.