Természetesen, hogy napunk ne legyen felhőtlen, amúgy magyar módra: egy kis csipkelődés az ellenfél irányába, egy kis lebecsülése a túlharsogott diadalnak, egy kevéske vád a szavazótábor félrevezetése szándékáról és így tovább — az elvárható összefogás helyett. Amelyre már nyáron megelőlegezett ígéret született. Tőkés László nyújtotta volna jobbját, az RMDSZ még ,,elemez". No persze, a kinyújtott jobb mellett ott volt (félszájjal), jóllehet utódkommunista párt stb.

A magyar választók jó kétharmada, azok, akik nem látták 25-én a szavazófülkéket, igazat adnak maguknak: nem lesz ebből soha magyar—magyar béke! Jól tettük, hogy itthon maradtunk.

De hagyjuk most a nagytiszteletű püspök urat, szóljunk csak saját táborunkról, amely csúfosan ,,lebőgött" ama 25-én Háromszéken. Ezért büntetést érdemel a ,,rosszcsont, ebadta kölyke!" — így a nagy hatalmú Állandó Tanács. Régebb másként hívták, de összetétele alig (vagy nem) változott. Először is: mondjon le a kampányra rest, bűnös megyei, illetve széki vezetés, azután: vonjuk össze újból azt, ami régecske szétvált, mivel mi, magyarok (ha jobban szeretjük: székelyek) olyanok vagyunk, mint kocsmázó sógorok: előbb örömünk-bánatunk, egymás vállára borulva, majd ha elég ,,kevert" lement a torkunkon: elő a bicskát!

Ami változatlan: az a legfelsőbb vezetés, amely (de mindkét oldalon, tévedés ne essék!) bűnös, megátalkodott, öntömjénező makacssága miatt a külön indulásban most lent keresi ,,bányászlámpával" a bűnösöket, akik annak idején bele sem szólhattak az urak döntésébe.

Nem az a baj, hogy a területi elnökök restek lettek volna a kampányra, sem az, hogy két megyében öt területi RMDSZ van (ezek ősi székely területi egységek), hanem az a bebetonozottság, ahogy az RMDSZ csúcsvezetése befogja a fülét az igaz beszéd hallására, és nem követi a tisztes visszavonulást választó Takács Csaba útját.