Belföldi hírek

2007. december 5., szerda, Belföld
Inkább demokrata, mint liberális

A Demokrata Liberális Párt létrehozása azt bizonyítja, hogy mind a Demokrata Párt, mind a Liberális Demokrata Párt ,,a politikai élet gyermekkorában él", mivel a pártfúzió az 1990-es évek sajátossága volt — fejtette ki Călin Popescu Tăriceanu, az NLP elnöke.

A miniszterelnök szerint az új alakulat, amelyben a Liberális Demokrata Párt csupán teljesíti a Cotroceni-ből érkező parancsokat, inkább demokrata lesz, mint liberális. A kormányfő rámutatott, nem lepi meg a két párt közötti fúzió híre, mivel ezt már előre látta az EP-választás kampányában. Hozzátette, a politikai porondon mindig vannak olyan ellenfelek, akikre figyelni kell. * Mircea Geoană szerint Traian Băsescu államfő az ,,én hoztalak létre, én veszejtelek el" elvet alkalmazza a DP-vel szemben, amikor a párfúziót támogatja, mert az új alakulat tulajdonképpeni elnöke Theodor Stolojan. Az SZDP-elnök úgy tudja, az államfő olyan meghatározó vezetők akarata ellenére rendelte el a fúziót, mint például Vasile Blaga és Adriean Videanu. Hozzátette, a vezetőkkel nem is konzultáltak a döntés kapcsán, ami azt mutatja, hogy az új alakulat nehezen születik meg, és nagyon nagy feszültségek lesznek benne. * Markó Béla várható lépésnek nevezte a pártfúziót, s azt reméli, az RMDSZ az Európai Néppártban megfelelő együttműködést tud kialakítani az új párttal, annak ellenére, hogy jelenleg az egyik kormány-, a másik ellenzéki párt. * Mint ismeretes, Emil Boc demokrata és Theodor Stolojan liberális demokrata elnök hétfőn este jelentette be, hogy a DP és az LDP egyesül, és megalakítja a néppárt jellegű, liberális ideológiájú Demokrata Liberális Pártot. Az új párt csatlakozik az Európai Néppárthoz.

Szociális érzékenységet mutatnak

Mircea Geoană SZDP-elnök tegnap egy uniós konferencia szünetében kijelentette, a párt központi vezetősége utasította a szociáldemokrata parlamenti képviselőket, hogy a 2008-as költségvetés-tervezet vitáján támogassák az ellenzéki pártoktól származó szociális módosító javaslatokat, attól függetlenül, hogy melyik párt terjesztette be azokat. Ugyanakkor arra a kérdésre, még találkozik-e Tăriceanu kormányfővel annak érdekében, hogy pártja parlamenti támogatást nyújtson a kormánynak, Geoană nemmel válaszolt. * Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, jelenleg a költségvetés elfogadása a politikusok legfontosabb feladata, a szavazást kockázatos lenne jövőre halasztani.

Ma jelentik be Winkler utódját

Markó Béla tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, a szövetség valószínűleg ma jelenti be, ki követi az EP-be távozó Winkler Gyulát a távközlési minisztérium élén. Az RMDSZ elnöke azt szeretné, ha Winkler utóda ,,a fiatalabb generáció képviselője lenne". A központi lapok szerint egyébként az RMDSZ Táncos Barna közmunkálatügyi államtitkárt jelöli miniszternek. * Markó közölte, Sógor Csaba megüresedett szenátori tisztségét az ugyancsak Hargita megyei Zsombori Vilmos, a Nukleáris Tevékenységeket Felügyelő Országos Bizottság jelenlegi elnöke veszi át.

Honanyák a gyermeknevelési segélyért

Több honanya módosítani kívánja a gyermeknevelési segélyt szabályozó 2005/148-as sürgősségi kormányrendeletet. Az SZDP, a Nagyrománia Párt, a liberális párt, az RMDSZ, valamint a Nemzeti Kezdeményezés Pártja képviselő és szenátor hölgyei úgy szeretnék, hogy az anya választhasson: a jelenleg érvényben lévő 600 lejes segélyt vagy az utóbbi év átlagjövedelmének 85 százalékát kapja. A tervezetet Lavinia Şandru, Daciana Sârbu, Olguţa Vasilescu, Ecaterina Andronescu, Szabó Ilona kezdeményezte, hozzájuk csatlakozott támogatóként néhány szenátor és képviselő. A kezdeményezők szerint javaslatukat 22 581 állampolgár aláírásával támogatta, és azzal indokolják lépésüket, hogy a jelenlegi törvény nem bátorítja a gyermekvállalást.

Verespatak megúszhatja

Csökkenti romániai tevékenységét, és alkalmazottainak jelentős részét is elbocsátja a verespataki aranybányát tervező Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai―román vegyes vállalat, mivel korábban a bukaresti környezetvédelmi minisztérium felfüggesztette a beruházás engedélyeztetési folyamatát ― jelentette be tegnap Alan Hill. Az RMGC elnöke hozzátette: a vállalat 2008 februárjában leállítja a Verespatakon és környékén 2002-ben indított földvásárlási programját is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 768
szavazógép
2007-12-05: Belföld - x:

Hírsaláta

A NEMESI SZÁRMAZÁSÚ BESÚGÓ. Constantin Bălăceanu-Stolnici, a liberálisok nagy öregje egyre mélyebbre süllyed a hatvanas évektől a rendszerváltásig megszakítás nélkül folytatott besúgói tevékenységének szövevényében.
2007-12-05: Közélet - Hecser László:

Bibarcfalván falufelelőst választottak

A vasárnap délutáni falufelelős-választás eredményeképpen Bibarcfalvát ezentúl Bogyor N. Miklós képviseli a baróti tanácsban, Bodosban viszont nem tudtak dönteni, így hét végén megismétlik a szavazást.