Hírsaláta

2012. augusztus 17., péntek, Belföld

VÁLTOZHAT A GYES. Újra a munkaügyi miniszter figyelmébe ajánlotta az RMDSZ a gyermeknevelési szabadságot szabályozó törvény módosítására vonatkozó javaslatait, amelyeket családtámogató és gyermekvállalást ösztönző programja részeként fogalmazott meg.

A szövetség szakemberei kérik a gyes diszkriminatív alkalmazásának eltörlését (jelenleg csak az első három gyermek esetében illeti meg az anyát ez a jog), valamint hogy a negyedik gyermek születése után a gyermeknevelési szabadság, illetve a gyesre való jogosultság időtartama három év legyen. (Népújság)
 ZAKLATJÁK A VOKSOLÓKAT. A választási csalások felderítésén ügyészek százai dolgoznak, egyes Vrancea és Me­hedinţi megyei favakban minden választópolgárt kihallgattak. Reggel korán, hat óra körül rohanták le az embereket, a rendőrautók orrára tett bibliára eskették meg őket, vagy bevitték a legközelebbi város rendőrőrsére, de haza már nem szállították őket. A legdurvább akciók helyszíne az SZLSZ két nagyágyúja vezette megyében volt, s állítólag Liviu Dragnea és Marian Oprişan ellen irányul. Az ügyészség csak a tanúkihallgatás befejezése után dönti el, hogy tesz-e bűnvádi feljelentést a feltárt rendellenességek felelősei ellen. (România liberă)
Piszkos zárójel. Basescu hazug és gyáva, Ponta ha­taloméhes és befolyásolható, Antonescu nem alkalmas az államelnöki posztra –  állapította meg a román sajtó nagymenője, C. T. Popescu. Úgy véli, az a hat hét, mely alatt a szoclibek azért kínlódtak, hogy megszabaduljanak Băsescu­tól, piszkos zárójel az ország történetében, mely sokat ártott Romániá­nak, de legalább a nép ez idő alatt rájöhetett, hogy ki kicsoda. Idő­közben az is kiderült, hogy az ország legerősebb intézménye nem a parlament, hanem a kormány, nem az alkotmánybíróság, hanem az ügyészség, és az is, hogy Brüsszel és Washing­ton figyel ránk. Természetesen jobb lett volna, ha ez a figyelem felfüggesztési cirkusz nélkül  irányul az országra. (Adevărul)
Vajon HÁNYAN ÉLNEK ITTHON? A belügyminisztérium lakosság-nyilvántartói az eddig kiosztott személyi számok alapján hivatalosan is közzétették, hogy 22 258 186 Romá­niában született személy él a világon. Csak azt nem tudják, közülük hánynak van állandó lakhelye Romániában. (Puterea)
KI SZEREPELT 2009-BEN A VÁLASZTÓI LISTÁN? Traian Băsescu és hívei azt állítják, az állandó választási listán mind a hazai állandó lakhelyű román állampolgárok, mind a külföldön megtelepültek szerepelnek, emiatt tehető a szavazati joggal rendelkezők száma több mint 18 millióra. A szocialisták előkotorták a 2009-es elnökválasztási eredményeket, az akkor felvett jegyzőkönyvekből az derül ki, az államelnökre szavazó külföldieket az ideiglenes választólistán tartották számon. Ennek fényében az alkotmánybíróság elhíresült hibaigazítása, miszerint az elnökválasztáson minden román állampolgárnak szerepelnie kell, dugába dőlni látszik. (Antena3)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2012-08-17: Közélet - :

Külföldi hírek

Külhoni Magyarságért Díjat kap a MIT
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki a Magyar Ifjúsági Tanácsot (MIT). A romániai ifjúsági ernyőszervezet képviselői a díjat augusztus 20-án délben az Országház Delegációs termében tartandó ünnepségen vehetik át.
2012-08-17: Közélet - Iochom István:

Szent István-búcsú a Perkőn

Az idei augusztus 20-i perkői Szent István-búcsú főcelebránsa ft. Vargha Béla főesperes-plébános lesz, ünnepi beszédet mond Ur­bán János, azaz Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.