Újabb Munkácsy-alkotás megszerzésén dolgozik Pákh Imre műgyűjtő; a nagyméretű festményt Szegeden mutathatják be a nagyközönségnek a Móra Ferenc Múzeumban, ahol az amerikai-magyar üzletember kollekciójából csaknem három tucat Munkácsy-festmény látható október közepéig.
Az intézmény sajtóreferense elmondta, a műgyűjtő csapata hónapok óta folytat egyeztetéseket, hogy az alkotás Pákh Imre tulajdonába kerülhessen. A tárgyalások jól haladnak, a megállapodás rövid időn belül létrejöhet, és a restaurálási munka elvégzése után, nyár végén, ősz elején a Móra-múzeumban be is mutathatják a frissen megszerzett alkotást. A nagyméretű, 150 millió forintnál is értékesebb kép nem tanulmányfestmény, ilyen nagyságrendű, meghatározó jelentőségű remekművet Pákh Imre is csak ritkán tud megszerezni – tudatta a muzeológus.
Pákh Imre augusztus elején, amikor a nyilvánosságnak Szegeden bemutatta az Egy legény az asztalnál címet viselő, évtizedekig lappangó képet, elmondta, A falu hőse című alkotáshoz készült tanulmány egy kis francia aukciósház árverésén bukkant fel néhány hónapja több magyar alkotással, köztük egy másik Munkácsy-festménnyel egyetemben.
Az Egy legény az asztalnál című kép Donáth Sándor, a két világháború között Bécsben tevékenykedő sikeres műkereskedő tulajdonában volt. Hagyatékából került fél tucat magyar festménnyel – egy másik Munkácsy-képpel, Rippl-Rónai József és Paál László alkotásaival – együtt az aukciós házhoz. Pákh Imre elmondta, a másik Munkácsy-alkotást még nem sikerült megszereznie, de „vadászik rá”.
A szegedi Móra-múzeumban az Aranyecset – Munkácsy Szegeden című kiállításon az egyik leghíresebb magyar festő mintegy félszáz alkotását láthatja a közönség. A bemutatott alkotások között van a Munkácsy egyik fő művének tartott Golgota, és a látogatók két olyan képet is megcsodálhatnak – az 1882-ben festett Olvasó nőt és az 1888–89-ben készített Hímző leányt –, melyet még soha nem állítottak ki Magyarországon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.