Hargita és Kovászna megye gazdasági fejlettsége a nacionalizmus miatt alacsony – jelentette ki Traian Băsescu felfüggesztett államfő, aki a hétvége egy részét Székelyföldön töltötte. Băsescu szombaton Kovásznáról továbbutazott Marosfőre, ahol felkereste a helyi ortodox kolostort.
Băsescu Marosfőn újságírók előtt kijelentette, hogy a két megye azért gyengén fejlett gazdasági szempontból, mert egyesek csak magyar befektetőket akartak hívni a térségbe, mások pedig csak a román beruházóknak engedtek volna teret. Ennek az lett az eredménye – tette hozzá –, hogy alacsony gazdasági erővel rendelkező vállalatok jöttek a régióba. „Elsősorban a fejlesztésért kell küzdeni, mert annak hiánya a románokat és magyarokat egyaránt sújtja” – mondta Băsescu, aki szerint a két megye akkor fog igazán „beágyazódni a romániai valóságba”, amikor támogatást kap munkahelyek létrehozása, valamint a lehető legmagasabb színvonalú kulturális és oktatási szolgáltatások megteremtése érdekében. „El kell ismernünk, hogy a két megye gazdasági fejlettsége alacsony” – mondta Băsescu.
A felfüggesztett államfő szerint a folyamatos nemzetiségi súrlódások azt a látszatot keltették, hogy etnikumközi konfliktus veszélye áll fenn, és ezért is távol maradtak Székelyföldtől a komoly befektetők. Ugyanakkor megállapította, hogy a közutak minősége javult a legutóbbi látogatása óta.
Traian Băsescu elutasította azt a felvetést, miszerint a román politikusok nem vigyáznak eléggé a székelyföldi románokra, és nem kívánta kommentálni Kőszegi Zoltán fideszes parlamenti képviselőnek azt a kijelentését, miszerint akár már nyolc év múlva fel lehet vetni a határrevízió kérdését. Băsescu szerint reggeltől estig nyilatkoznia kellene, ha „bármely jelentéktelen” politikus kijelentésével foglalkozna.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.