Vasárnap harmadszor rendezték meg az oroszfalvi napot, mely alkalommal a reformátusok és katolikusok által közösen használt, zsúfolásig megtelt templomban Hölgyes Pál Zsolt, a kantai Szentháromság plébánia segédlelkésze és Raff Róbert berecki református szórványlelkész a felújított templomért hálaadó ökumenikus szentmisét és istentiszteletet tartott. Orgonán közreműködött Klára József kántor.
A Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfalu előző két napját Bokor Botond magánvállalkozó, a Vug Park tulajdonosa szervezte, idén oroszfalvi polgárok.
Hat év alatt sikerült közös erőfeszítéssel felújítani a templomot, a karzat alatt ravatalozót hoztak létre, kicserélték a villanyvezetéket és az ablakokat, megerősítették a tetőszerkezetet, kívül vakoltak és meszeltek. Bevezetőként a gyermekek Gál Klára és Árok Szilvia által betanított vallásos verseket szavaltak. Ezt követően a római katolikus segédlelkész megáldotta a templomot. Raff Róbert arra kérte az oroszfalviakat, hogy töltsék meg Isten házát, amikor csak tehetik, jöjjenek el a templomba. Az ökumenikus szentmise és istentisztelet során a két magyar történelmi egyház lelkésze közösen adott hálát Istennek a kívül-belül felújított templomért, majd ugyancsak közösen osztottak úrvacsorát és végeztek szentáldozást. Jancsó Katalin újságíró az Oroszfaluban született Benke Mihálynak (1755–1817), a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium erkölcstan professzorának az életét és munkásságát ismertette. Az is elhangzott, hogy a közeljövőben a méltatlanul elfelejtett nagy előd tiszteletére emléktáblát helyeznek el a művelődési otthon falán. A lelkészek köszönetet mondtak mindazoknak, akik hozzájárultak a templom felújításához. A bensőséges hangulatú templom-újraszentelés a magyar és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. Az ökumenikus istentiszteletet és szentmisét követően a tömeg a helyi művelődési otthonba vonult, ahol szeretetvendégséget tartottak, és Szent István királyunkra emlékeztek. Pászka Éva és Antal Lia kétszáz személy számára készített tokányt, a helybeli asszonyok pedig száz kürtőskalácsot sütöttek. Délután a csernátoni Pántlika néptáncegyüttes, a brassói Szentpáli Attila és Fülöp Mózes duó, a lemhényi Tini Duó és az oroszfalvi gyermekek léptek színpadra.