Magyarhermány régebb értékesített kincseiről többen írtak. Boér Imre Baróton élő nyugalmazott tanár szülőfalujáról 2006-ban megjelent írásából* két, nyersanyagra vonatkozó részt a jövőre való tekintettel érdemesnek tartottunk idézni.
Az andezit
A Föld vulkanikus tevékenységének egy szakaszában nagy mennyiségű lávát, folyékony kőzetet lövellt ki magából Magyarhermány térségében is, mely alacsonyabb hőmérsékleten különböző alakzatokat vett fel, miközben megszilárdult. A folyékony láva a nehézségi erő hatására a vulkán oldalán, a lejtő irányában lávafolyás alakjában mélyebben fekvő helyekre jutott. Haladási sebessége tömegétől, hőmérsékletétől, vegyi összetételétől s a lejtési szögétől függött. A lávakőzetek elválási formái részben az olvadék megmerevedésével kapcsolatos zsugorodásra vagy utólagos szerkezeti mozgásokból eredő alaki elváltozásra vezethetők vissza. Gyakori a táblás, lemezes elválás bazaltban, andezitben. Az andezitnek fiatal gyűrt hegységek belső övében nagy a szerepe. Ilyen hegység többek között a Keleti-Kárpátok belső vonulatain a Dél-Hargita, melynek része a Kakukk-hegy is (1558 m). A magyarhermányi andezit a Kakukk-hegy gyomrából került ki. Legfontosabb magyarhermányi lelőhelyei: Kövesbérc, Likaskő, Külsőkerekköves, Belsőkerekköves, Nagymáté, Varjúvár, Köveshágó, Kakukk-hegy, de megtalálható Magyarhermány kül- és belterületein egyaránt. Erdővidéken a vörös andezitet úgy is ismerik, mint hermányi kő.
Az agyag
Magyarhermány határában jó fazakasagyag található. A tartósan tűzálló edények készítéséhez igen alkalmas volt ez az agyag. Lelőhelye a község közelében, a Kerekfenyőn felüli csapásban található. Az agyagot különböző mélységű gödrökből termelték ki. A bányászáshoz nélkülözhetetlen szerszám volt az orotókapa, ásó és lapát. Seres András gyűjtése szerint a barnahágói, az ottani Mély-patakból bányászott jó agyag a kék vagy sárga volt, 2–3 méter mélyről ásták ki. A szürke agyagot (pala) is használták kisebb, finom edényekhez. Volt úgy, hogy 4–5 szekér földet hánytak el a megfelelő agyag megtalálásához. (Seres András, 1975, 277) A kibányászott agyag elszállítására sövényes (oldaldeszkás) fogatos, félvágás szekeret használtak. A szegényebb rendű, fogattal nem rendelkező mesterek kétkerekű szekéren szállították azt. Az előző esetben egy köbméter agyagot is felpakoltak, a gyalogosok 50–100 kilogrammot tudtak szállítani. Otthon az agyagot hűvös, árnyékos helyen tárolták: pincében, eresz alatt. Vigyáztak arra, hogy ne száradjon ki. Szükség esetén vízzel meglocsolták. A fagytól nem óvták, az egyfajta anyagelőkészítést is jelentett. A tárolt agyagból szükség szerint naponta jól egybevert vályogot választottak le, 50 kg-ot, ölben vihető mennyiséget. Majd a gyúrópadon nyeles fabotókával háromszor jól egybeverték. Ezt a tömör, egybepaskolt agyagot rossz kaszából készült szelővel függőleges irányban elszeletelték. A szeletekből eltávolították az előbukkanó kavicsokat, gyökérdarabokat és egyéb idegen anyagot. A szeleteket rendre belemártogatták az agyagáztató vizescseberbe. Majd az agyagos ládába tették, és hagyták pihenni bizonyos ideig. Ezzel az utolsó művelettel előkészítették az agyagot a korongoláshoz.
*Boér Imre: Adatok Magyarhermány néprajzához és történetéhez. Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tár, Barót, 2006)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
