Traian Băsescu felfüggesztett államfő visszatérhet a Cotroceni-palotába: az alkotmánybíróság tegnap – háromhetes halogatás után – érvénytelennek nyilvánította a július 29-i népszavazást, amelyen 7,5 millió állampolgár az elnök leváltására szavazott. Az indoklást ma hozzák nyilvánosságra. A döntést Victor Ponta kormányfő tiszteletben kívánja tartani, de törvénytelennek, igazságtalannak és antidemokratikusnak nevezte, Crin Antonescu ideiglenes államfő pedig – előzetes bejelentésével ellentétben – közölte, hogy mégsem vonul vissza a politikai életből, mert továbbra is képviselni kívánja az emberek érdekeit.
A DLP üdvözölte a hosszas politikai válságot lezáró határozatot, az RMDSZ vezetői mérsékletre intenek, és munkára buzdítanak. Külföldről egyértelmű jelzések érkeztek: jogi szempontból az alkotmánybíróság szava szent, akkor is, ha a választói akarat ennek ellenkezője. A lej kissé megerősödött tegnap a nemzetközi piacon, elemzők szerint azonban ez csak rövid lélegzetvételt jelent, mert a politikai válság el fog húzódni, a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség mindent meg fog tenni az államelnöki hatáskörök lebontásáért.
Érvénytelennek nyilvánította az alkotmánybíróság a Traian Băsescu államfő leváltásáról július 29-én tartott népszavazást tegnap. A taláros testület döntése szerint Băsescu visszatérhet az elnöki hivatalba, miután az alkotmánybírósági határozatot felolvassák a parlamentben. A döntést kétharmados többséggel hozták meg, a kilenc alkotmánybíró közül hat az érvénytelenítés mellett foglalt állást. Az ülés után kiadott sajtóközlemény szerint az alkotmánybíróság megállapította, hogy a népszavazást szabályosan bonyolították le, és megerősítette a központi választási iroda által közölt végeredményt. Megállapította azt is, hogy a referendumon nem vett részt az állandó választói névjegyzékben szereplő állampolgárok legalább fele plusz egy fő, ami az érvényesség előfeltétele lett volna. Attól a pillanattól, hogy az alkotmánybíróság határozata megjelenik a Hivatalos Közlönyben, megszűnik Crin Antonescu ideiglenes államfői mandátuma, Traian Băsescu pedig visszatér az elnöki hivatalba. Románia 18,3 millió választójoggal rendelkező állampolgára közül csaknem nyolc és fél millió adta le voksát a népszavazáson, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 46,24 százaléka. A részvevők 87,5 százaléka (7,4 millió) szavazott igennel és 11 százaléka (940 ezer) nemmel Traian Băsescu leváltására. Tegnap egész nap több százan tüntettek Bukarestben Băsescu ellen és mellett is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.