Készruhaipari képesítéssel rendelkezők számára szervez kisebb állásbörzét Sepsiszentgyörgyön a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal, a jelentkezők egy részét viszont a bőrkormányokat készítő Autoliv felé irányítják.
Kétszáz munkanélkülit hívnak meg az augusztus 30-án tartandó állásbörzére, noha két megyeszékhelyi textilipari vállalat egyelőre csak ötven állást hirdetett – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor, az intézmény igazgatója. Egyrészt reméli, hogy a munkahelyeket ajánló Dreiconf és Olt textilgyár mellé más nadrággyárak is felsorakoznak, másrészt, a készruhaipari tapasztalattal rendelkezőket az Autoliv gyárba irányítják, ott ugyanis bőrkormányokat készítenek, így hasznosítható a készruhaipari tapasztalat. Kelemen Tibor elmondta, már látta, hogyan varrják a bőrkormányokat, az első 1800 darab elkészült a BMW megrendelésére. Információi szerint az Autolivnél 460–470 főt már biztosan alkalmaztak, szeptemberben akár hatszáz főre is emelkedhet az ott dolgozók száma, miközben a svéd holding egyik legnagyobb gyára éppen a sepsiszentgyörgyi, amelyben akár 1100–1200 ember számára is lehet munka. Elmondta továbbá, az autóipari egységnél egyelőre élnek a munkatörvénykönyv által biztosított lehetőséggel, és csupán három hónapra alkalmaznak. Az emberek számára fontos a munkahely, ebben az időszakban „húznak”, így később is a kezdeti teljesítményt várják majd el tőlük – vélekedett. A három hónapos munkaszerződés más vállalatoknál is megszokottá vált, emiatt visszaesett a munkahelyteremtésre fordított állami támogatás értéke.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.