Esztelnek fölött, a Kerekbükk melletti domb csúcsán egy különös alakú, emberarcra emlékeztető kő hívja fel magára a figyelmet. Ez az Asztagkő, a körülötte levő kisebb öt követ a helybeliek buglyáknak nevezik. Kép és szöveg: IOCHOM ISTVÁN
Zene
* Baróton a Csala Kürtje Fúvósegyesület szervezésében ma Száz kürt riadója szól fúvószenekari találkozót tartanak. A rendezvény 10 órakor a fúvószenekarok fogadásával kezdődik, 11 órától a fúvószenekarok felvonulása a város négy legjelentősebb utcájából indul, csillagalakzatban a Diákdomb néven ismert központi park irányába. A házigazda Csala Kürtje Fúvószenekart a Princess mazsorettcsoport vezeti fel.
* A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonjában vasárnap 12 órától a mikóújfalusi Nagykürt 95 fúvószenekar ad hangversenyt.
Jubileum
A kovásznai Diákszínpad jubileumi rendezvényének mai programja: 16 órától tiszteletadás, koszorúzás az elhunyt, volt diákszínjátszók fejfájánál, a művelődési ház nagytermében 17 órától szakmai beszélgetés a diákszínjátszás szükségességéről, 18 órától A Diákszínpad története képekben (PowerPoint-bemutató), 19 órától a Diákszínpad honlapjának bemutatása, a Kulturális Központban 19.30-tól Lázár Ervin A szabatoni lovas című monodrámája Bajkó Edina előadásában, 20 órakor a rendezvény zárása, emléklapok átadása a volt és jelenlegi tagoknak.
Hitvilág
Vakációs bibliahét kezdődik hétfőn óvodásoknak és I–VI. osztályos tanulóknak a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezeti ebédlőjében. A foglalkozások péntekig naponta 10–13 óráig tartanak.
Képernyő
A Brassaï Televízió mai műsora: Lapszemle. Brassó Megyei Szolidaritás. Napok hordaléka: a Boldogtalanok Zabolán. Látó irodalmi színpad: Parti Nagy Lajos. Magyar örökségek: Fogaras. Zene.
A brassói televízió magyar adása a TVS csatornán (RCS-RDS hálózat) látható szombaton 13 órakor. Ismétlés vasárnap 9, hétfőn 11.30 és 16, kedden 13.30 órától, de újranézhető a www.brassaimagyaradas.ro honlapon is.
Ügyeletes gyógyszertárak
Sepsiszentgyörgyön ma és vasárnap 8–12 és 16–20 óráig a Bánki Donát utcai Medicom (telefon: 0267 352 659), csütörtökig naponta 20–8 óráig a Csíki utcai Dona (0267 310 550, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki!), Kézdivásárhelyen szombaton és vasárnap 9–12 és 16–20 óráig, illetve éjszaka a Dona, hétfőtől a Salix (0267 364 974), Kovásznán szombaton 8–13 óráig a Farmacom, 8–12 óráig a Vipera, vasárnap 9–11 óráig a Vipera patika tart nyitva.
Lelkigondozói képzés
A KALOT Egyesület októbertől ismét elindítja a három szemeszterből álló, 500 órás akkreditált lelki gondozói képzést. Ez olyan elméleti és gyakorlati tudásanyag elsajátítását teszi lehetővé, mely segítségével a végzettek hatékonyabban, ember- és Istenközpontúan tudják végezni munkájukat. A lelki gondozói szakképesítést a következő szakmákban dolgozóknak ajánlják: lelkészek, szerzetesek, pedagógusok, hitoktatók, orvosok, szociális munkások, lelkipásztori asszisztensek, civil szférában, egészségügyben dolgozók, valamint azoknak, akik önmaguk, kapcsolataik, családi viszonyaik és a keresztény lelkiség mélyebb megértésére törekszenek. Részletes információk a képzésről az egyesület honlapján (www.kalot.ro) olvashatók vagy a 0745 201 823-as telefonon kérhetők. Jelentkezési határidő: szeptember 5.
Közlekedés
Csütörtökön Sepsiszentgyörgyön két közúti baleset történt. Reggel hét óra körül O. László (44) a Grigore Bălan tábornok úton haladt kocsijával az Olt utcai kereszteződés irányából a Csíki utcai kereszteződés irányába, ahol figyelmen kívül hagyta a köztelező megállni táblát, és nekiment a Csíki utcán szabályosan haladó járműnek, amelynek 38 éves vezetője könnyebben megsérült. Este fél hét körül F. Zsolt (27) helybeli lakos a vasútállomás irányából a belváros felé haladt az 1918. December 1. úton, és a Sport utca sarkán levő gyalogosátkelőn elütött egy 14 éves gyermeket, aki kerékpáron szelte át az úttestet. A gyermek súlyosan megsérült. Mindkét baleset körülményeit vizsgálják. (Rendőrségi tájékoztató)
Kékfény
Lopások. Szerda este a bodzavidéki rendőrök járőrözés közben Dobolló területén tetten érték V. Gheorghe (59) és V. Florin (22) márkosi lakost, miközben egy bukaresti illetőségű magánszemély erdejéből tűzifát lopott. * Csütörtökön azonosították K. Károly (59) és K. Sándor (32) bardoci lakost, akiket azzal gyanúsítanak, hogy augusztus 1-jére virradóan 1100 lej értékben loptak fát. Ugyanaznap D. Árpád (25) sepsikőröspataki lakos is fákat vágott ki jogtalanul.
Tűz miatt nyomoznak. Két csütörtöki tűz esetében is nyomoznak a rendőrök. Kovásznán reggel telefonált egy nő a 112-re, hogy a portáján tűz ütött ki. A fából készült melléképület égett le, a kár kb. 500 lej. A fészerbe, mely 5–6 méter távolságra állt a háztól, nem volt bevezetve a villanyáram. A helybeli civil tűzoltók szerint nagyítóhatás eredményeként öngyulladás következett be. Szentivánlaborfalván délután egy pékség tetőzete gyulladt ki. A tüzet a hivatásos tűzoltók eloltották, és szerintük a kéményből kipattanó szikra okozta. 60 négyzetméternyi tetőzet égett el, a kár 50 000 lejnyi.
Röviden
Mikes-emlékünnepség. Zágonban ma ünnepség keretében hantolják el a tavaly októberben a rodostói Mikes-sírról hazahozott földet a Mikes-kertben, és ez alkalommal tartják ma és vasárnap a falunapokat is.
Bedő Albert-nap. Kálnokon ma dr. Bedő Albertről emlékeznek meg egész napos rendezvényen.
Falunapok. Magyarhermányban ma tartanak falunapot a Hámor Egyesület szervezésében. * Ma és vasárnap az árkosi kultúrotthon udvarán vadásznapot szerveznek, Rétyen, Nagyajtán, Zágonban, Szentkatolnán falunapokat tartanak.
Áramszünet. Ma és hétfőn 8–18 óráig Zalánban az 1-es transzformátorállomás körzetében, hétfőn 8–18 óráig Kézdivásárhelyen a Vágóhíd utcában, az állami tömbházakban, Fortyogófürdőn a 4-es transzformátorállomás, Oroszfalu körzetében szünetel az áramszolgáltatás.
Elzárják az ivóvizet hétfőn 9–15 óráig Kilyénben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.