Sepsiszentgyörgyi érmet is termett a Bukarestben rendezett amatőr, gyerek, ifjúsági és utánpótlás lovas díjugrató országos bajnokság döntője: a Szent György Lovasklub versenyzője, Csinta Rebeka Martin nevű lovával bronzérmet szerzett a kisifjúságiak (15–16 évesek) versenyében.
Az elmúlt hét végi országos döntőn tizenegy klub közel száz versenyzője, illetve több mint száz lova vehetett részt idén, amelynek a Picadilly Lovasklub adott otthont (a finálén csak azok indulhattak, akiknek az április óta zajló idényben legalább három, különböző helyszínen rendezett országos szintű versenyen sikerült érvényes, értékelhető pályát futnia). A kétnapos viadal remekül sikerült Rebekának, akit csak a Tg. Neamţ-i Romsilva színeiben induló, hibátlan teljesítményt nyújtó Ştefan Leonte és az egyetlen verőhibával végző craiovai Andrea Ninulescu tudott megelőzni. A Csinta Rebeka–Martin páros összesen három verőhibával zárta a nehéz pályán és a nehezen elviselhető hőségben lebonyolított döntőt, s léphetett a dobogó harmadik fokára. A háromszéki versenyző hét évvel ezelőtt ismerkedett meg a lovakkal a sepsikőröspataki Kálnoky-lovardában, négy éve űzi versenyszerűen a sportágat, eddigi legjobb eredménye a tavalyi, Nagyszentmiklóson rendezett országos döntő csapatversenyében szerzett harmadik hely.
Csapatversenyben a Szent György Lovasklub idén a csúcshoz még közelebb végzett: a Csinta Rebeka, Alex Vrânceanu (Fillou nevű lovával), Norbert Vrânceanu (Luptător) összetételű gárdát csak a Bukaresti Steaua előzte meg, míg a harmadik a Bukaresti Dinamo-Ţopescu együttese lett.(t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.