Augusztus 29. és szeptember 9. között újból a sporttól lesz zajos London, ugyanis itt rendezik meg a testi fogyatékosok seregszemléjét, azaz a paralimpiát. Minden idők legnagyobb nyári játékára készül a brit főváros, hiszen a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) tájékoztatása szerint 162 ország küldi el versenyzőit a rendezvényre.
A négy évvel ezelőtti pekingi paralimpián 149 ország versenyzői mérték össze tudásukat. A résztvevők létszáma is minden korábbi csúcsot felülmúl, idén 4200-an vesznek részt a játékokon. Tizenhat ország először küld sportolókat. A küzdelemsorozatot 1988 előtt Fáklyás Játékoknak hívták, és nem volt kötelező az olimpia helyszínén megrendezni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az IPC megállapodása nyomán 1988-tól hívják az eseményt paralimpiának, és azóta mindig az olimpia helyszínén bonyolítják le. A megnyitóünnepség ma 22.30 órakor kezdődik az Olimpiai Stadionban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.