Titkosszolgálati irányítással, politikai megrendelésre született a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását elrendelő, a restitúciós bizottság tagjait börtönbüntetésre ítélő bírósági határozat – véli Papp Géza. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint nyilvánvaló, hogy a hatalom nem akarja visszaadni az egykor államosított ingatlanokat a magyar egyházaknak.
„Ennek megakadályozásához és a visszaszolgáltatási folyamat leállításához kellett megteremteni a megfelelő jogi keretet, s a hatalom két magyar ember feljelentésében vélte megtalálni azt a lehetőséget, amely által a visszaállamosítási lavinát elindíthatja. A politikai széljárás változását jelezte már az is, hogy a visszaszolgáltatási folyamat megtorpant, majd teljesen leállt. A politikum irányából jövő befolyásolás érzékelhető volt a korrupcióellenes ügyészség vizsgálódása alkalmával, s szinte tapinthatóvá vált a per lefolyása során. Meggyőződésem, hogy a határozat politikai megrendelésre született, a legfelsőbb állami vezetők tudtával és a titkosszolgálatok irányításával” – fejtette ki álláspontját a református püspök.
Papp Géza úgy véli: a bírósági döntés precedenst teremthet, és „iskolapélda” lehet minden bíró számára, hogy a már visszaadott ingatlanokat miként lehet peres úton visszaszerezni. „A módszer célja a megfélemlítés is, hiszen ha a visszaszolgáltatási bizottság tagjait börtönbüntetéssel sújtják, egyetlen bizottság sem merészel ezek után bármilyen visszaszolgáltatási határozatot aláírni” – állítja a püspök. Papp Géza rámutatott: a visszaszolgáltatási bizottság két éve keltezett átirata szerint az Erdélyi Református Egyházkerület 835 államosított ingatlant igényelt vissza, ezek közül mindössze 300 esetben hoztak határozatot, vagyis a kérések 36 százaléka esetében született döntés. Hozzátette: 2009 augusztusától ez a folyamat fokozatosan csökkent, mára pedig a visszaszolgáltatás teljesen leállt.
„A visszaszolgáltatott épületek nagy részét természetben kaptuk vissza, de voltak esetek, amikor kárpótlást ítéltek meg, 32 esetben pedig a kérésünket visszautasították” – mondta a püspök. Kifejtette: az egyház a Mikó-ügyben hozott, általa igazságtalannak tartott ítélet és az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának halogatása elleni tiltakozásul hirdetett demonstrációt szeptember elsejére Sepsiszentgyörgyre az Igazság napja elnevezéssel. Hozzáfűzte: helyteleníti, hogy némelyek az egyház megkérdezése nélkül autonómiatüntetést akarnak „rászervezni” a megmozdulásra, szerinte ez elterelné a figyelmet az eredeti célkitűzésről.
Mozgósít az egyház és a fiatalok
Felhívást intézett tegnap a civil szférához és a fiatalokhoz a Háromszéki Ifjúsági Tanács, hogy csatlakozzanak a szeptember elsejei tiltakozáshoz. A Hárit elnöksége aggodalommal követte az elmúlt időszakban a bukaresti hatalom lépéseit, melyeket a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása érdekében tett. Közleményükben szolidaritásukat fejezik ki a restitúciós bizottság tagjaival, Markó Attila államtitkárral és Marosán Tamás jogtanácsossal, akiket igazságtalanul három év letöltendő börtönre ítélt a buzăui táblabíróság. „Az Igazság napján nekünk is ott a helyünk, támogatjuk az Erdélyi Református Egyházkerület és az RMDSZ kezdeményezését. Meggyőződésünk, hogy minden hasonló próbálkozással szemben nemzetközösségünknek egységesen kell hallatnia hangját, és tiltakoznia, felhasználva minden politikai és polgári engedetlenségi eszközt” – áll az ifjúsági tanács közleményében.
Mozgósít a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség is, melynek vezetősége arra kéri a Sepsiszentgyörgyön és a megyében élő unitáriusokat, hogy szeptember elsején, az Igazság napján szervezett tüntetést megelőzően, 11 órakor találkozzanak az unitárius templomban. Innen a főtisztelendő Bálint Benczédi Ferenc püspök által tartott áhítat után vonulnak majd a tüntetés helyszínére.
A Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tiltakozásra szeptember elsején a partiumi, a közép-erdélyi, valamint a székelyföldi régióból is autóbuszokat indít az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.