Utcai tiltakozásra szólítanak a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében a magyar történelmi egyházak lelkészei, a megyeszékhely önkormányzata, civil és politikai szervezetek. Ha nem hívnának, tudjuk, érezzük, akkor is mennünk kellene, meg kell vívnunk harcunkat, hogy a háromszéki szellem e másfél évszázados vára miénk maradjon, csak a miénk. Létesítéséért megharcoltak már az alapítók, az építők, küzdöttek azok, akik főgimnáziumi rangra emelték, akik Trianon terhe alatt e hajlékban ölelték magukhoz a magyar oktatás nélkül maradt ifjúságot, majd azok, akik a kommunizmus nemzet-megsemmisítő igyekezetében a hamu alatt is táplálták a szülőföld, az anyanyelv szeretetének, a keresztény szellemben való nevelés tüzét.
Tekintsünk végig e százötven éven, s időzzünk egy keveset az iskola történetének főbb állomásainál. A Bethlen Gábor által létrehozott Rikán Belüli Kommunitás 1836. évi maksai gyűlésén Daczó József egyházmegyei gondnok Sepsiszentgyörgyön egy református középiskola megnyitását szorgalmazta. 1848-ban ismét kifejezi szándékát a kommunitás, mely közjogi személyként a későbbiekben is felvállalta az alapítás, majd az irányítás és továbbfejlesztés feladatát. 1855-ben felkérik az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnokait, báró Kemény Ferencet és gróf Mikó Imrét, valamint Bodola Sámuel püspökhelyettest az iskola ügyének pártolására. Végül 1857. január 14-én a kommunitásnak Gödri Ferenc sepsi református esperes alatt tartott kovásznai gyűlésén kimondják, Sepsiszentgyörgyön gimnáziumot létesítenek. Megkezdik a pénzgyűjtést és a természetbeni adományokra vonatkozó ígéretek számbavételét.
Az Egyházi Főtanács utasítására 1858 őszén beindult a negyedik elemi osztály, mellyel lehetővé válik, hogy 1859 őszén a vártemplomi torony melletti, ún. német iskolában megnyíljon a Székely Tanoda első gimnáziumi osztálya. Új épületre, bentlakásra volt szükség, így 1863 őszén az iskola leköltözött a mai helyén álló egykori épületekbe, hogy aztán 1870–76 között a Mikó Imre által finanszírozott Zofahl Gusztáv tervei alapján felépüljön a kollégium főtéri szárnya. 1876 őszén meghal Mikó Imre, de végrendeletében 60 000 forint adományt hagy a kollégium további fejlesztésére. A kollégium elöljárósága ekkor dönt arról, hogy mindhárom alapítóját belefoglalja az intézmény nevébe: a református egyházat, az adományozó székely népet és Mikó Imre nevét. Így lesz az iskola neve Református Székely Mikó Kollégium.
Az 1889–90-es tanévvel beindul a főgimnáziumi V. osztály. 1891–92-ben felépül a déli szárnyépület (tervezője Alpár Ignác) és 1893-ban megtartják az első érettségi vizsgát. Az első világháborúig töretlen az iskola fejlődése: emelkedik a tanárok és diákok száma, konviktust nyitnak, tornatermet építenek, gyarapodik felszerelése, adományok következtében számos ösztöndíjat létesítenek.
A világháború végkimenetele merően új helyzet elé állította az intézményt. Az állami támogatás teljes megszűnése miatt elapadtak a pénzforrások, számos oktatási intézmény került állami felügyelet alá, ahol az oktatás csak román nyelven folyt. Így az anyanyelvű oktatás biztosítása vált a legfőbb feladattá.
Csutak Vilmos igazgató, vállalva az iskola túlzsúfoltságát, befogadta a Polgári Leány- és Fiúiskolát, a Tanítónőképzőt, valamint az elemi osztályokat, biztosítva így mintegy 1200 tanuló anyanyelvi képzését a csupán 300 diák számára épített kollégium falai között. Ugyancsak Csutak indítványára épült fel adományokból Kós Károly terve alapján 1927-ben a Székely Mikó Leánygimnázium (a mai Kós Károly Iskolaközpont). Az 1940–44 közötti új államrend fellendülést jelentett a kollégium számára, bár az 1940. novemberi földrengés súlyos anyagi károkat okozott az épületnek, ideiglenesen visszavetette az oktatás folyamatát is, de beindul a Református Tanítóképző, majd kétéves női és férfi kereskedelmi szaktanfolyam veszi kezdetét.
Az újabb impériumváltást 1948-ig nem sínyli meg az intézmény, de az 1948. augusztusi tanügyi reform gyökeres változásokat hozott az oktatásban mind az iskolai ingatlanok tulajdonjogát, mind az oktatás folyamatát és annak ideológiai alapját tekintve.
A tanítást a szovjet iskolarendszer mintájára alakították át, fokozatosan áttértek a tízosztályos középfokú oktatásra, mindennemű hagyomány tiszteletben tartását ejtették, „minden erőt a társadalom szocialista átalakítása” irányába tereltek. 1948 őszétől a Mikó új neve: Magyar Fiúlíceum, majd 1. sz. Középiskola. Tisztogatások kezdődtek a tanári kar és a diákok soraiban. A rendszer szabadulni igyekezett „mindennemű burzsoá maradványtól”. A Mikóban is számos tanuló vált „osztályellenséggé”, került a megbélyegzettek, kiközösítettek, üldözöttek, az iskolából és az ifjúsági szervezetből „díszgyűléseken” eltávolítottak listájára. Az 1970-es években az egyre keményedő kommunista diktatúra rányomta bélyegét az oktatási-nevelési munkára is. A fő jelmondat: úgy kell felkészíteni az ifjúságot, hogy helytálljon a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítésében. Az intézmény neve előbb 1. sz. Reál–Humán Líceum, majd 1. sz. Matematika–Fizika Líceum lett. A hangsúly a reál tárgyak oktatására és a politechnikai nevelésre esett. Bevezették a műszaki tantárgyak oktatását, az 1978–79-es tanévtől az érettségi vizsgatárgyak között műszaki próba is szerepelt. Mindezzel egy időben megkezdődött az anyanyelvű oktatás sorvasztása, a műszaki tantárgyak, a történelem és földrajz román nyelvű tanítása. A rendszernek behódoló pedagógusok mellett ekkor is akadtak olyanok, akik a lehetőségekhez mérten az anyanyelvű kultúra és hagyományok ápolására és tiszteletére nevelték az ifjúságot.
Iskolatörténeti szempontból az időszak legjelentősebb eseménye 1984 őszén a 125. évforduló megünneplése volt, bár a politikai viszonyok miatt bensőséges, ünnepi hangulata és rendezvényeinek változatossága elmaradt az 1969-es 110 éves megemlékezéstől. A rendezvény műsorát, az ünnepi felszólalásokat a megyei pártkabinet cenzúrázta, magyarul csupán a szülői bizottság elnöke szólhatott.
Az 1989-es fordulat lehetővé tette a magyar nyelvű oktatás és a humán tagozat visszaállítását, az iskola régi nevének újbóli használatát. Lehetőség nyílt testvériskolai kapcsolatok építésére, ápolására, új hagyományok teremtésére. Bejegyzik a Székely Mikó Kollégium Alapítványt, 1991-ben résztvevői lehettünk a mikós diákok második és harmadik világtalálkozójának, megjelent a kollégium emlékkönyve, új címert és zászlót avattak, gróf Mikó Imre előbb emléktáblát, majd szobrot kapott. 1993 szeptemberétől filológia profilú református teológiai IX. osztály indult, mely 1996-ban Református Kollégium néven önállósult. 2000-ben a református egyház visszakapta a kollégium épületét, így annak felújítására is sor kerülhetett.
A kollégium és az épületét fenntartó református egyház megkezdte egykori anyagi javainak visszaszerzését. A sötét erők munkálkodása ez alkalommal sem maradt el: pert indítottak az úgymond törvénytelen visszaszolgáltatások ellen. Ebből nőtte ki magát és vált az egész Erdélyt érintő politikai üggyé a ma már csak Mikó-perként emlegetett visszarendezési kampány.
Meg kell védenünk, óvnunk kell az ősi scholát, alma materünket, hisz ez anyagi és lelki támaszunk, sarkköve és kiindulópontja szerzett tudásunknak. A Székely Mikó Kollégium nemcsak anyagi építmény, de a háromszéki székelység hagyományokat tisztelő, keresztény szellemben való nevelésének bástyája, mindenkori diákjainak múltból érkező és jövőbe induló végtelen stafétája.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.