Történelmi táncszvittel ünnepelték szombaton Moszkva fennállásának 865. évfordulóját a Vörös téren. Az orosz főváros napjára készített táncos-zenés összeállítás a napóleoni honvédő háborúk korszakát, a Háború és béke szovjet filmet visszaidéző táncjelenettel vette kezdetét.
Szeptember 7-én lesz 200 éve, hogy a borogyinói csatában Kutuzov csapatai legyőzték Napóleon seregét. Vasárnap 1450 orosz, 1550 francia és 440 más külföldi hagyományőrző részvételével a helyszínen, a Moszkvától 125 kilométerre lévő településnél felelevenítették a híres ütközetet.
A szombati műsor A szeretet városa – a korszak táncokban címet viselte. A kétezer táncossal bemutatott ünnepi műsort ezúttal az időjárás sem akadályozta, a napok óta esős orosz fővárosra ugyanis ragyogó idő köszöntött. Skót dudásokkal az élen felvonultak a Szpasszkij torony nemzetközi katonazenekari fesztivál résztvevői és az 1980-as moszkvai nyári olimpia orosz bajnokai. A Vörös téri tribünök azonban nem teltek meg, és az élő televíziós közvetítésből az is kiderült, hogy – minden bizonnyal biztonsági okból – a környék feltűnően üres volt. A program díszvendégei között volt Vlagyimir Putyin orosz államfő és Kirill orosz ortodox pátriárka. A térre ezúttal csak meghívókkal lehetett bejutni.
A szervezők A Föld legjobb városa címet adták a születésnapi rendezvénysorozatnak, amelyre több mint hatszáz eseménnyel készültek. Moszkva történelmi városrészében a művészetek negyedét rendezték be. A Petrovszkij körúton például a francia film és irodalom vendégeskedik. A Luzsnyikiban koncerteket rendeztek, a közkedvelt Gorkij parkban az orosz főváros különböző történelmi korszakait elevenítették meg.(MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.