E hónap közepén megérkezik a komputertomográf (CT) a kézdivásárhelyi kórházba. Az árverést a Simens cég nyerte meg, a fellebbezési idő lejárt, a versenytárgyalást nem óvta meg senki, a szerződést aláírták.
A szükséges pénzt a kormányváltás után sem vonták meg az egészségügyi intézménytől, így a Siemens leszállíthatja az ország egyik legjobb teljesítményű, csúcstechnikával felszerelt CT-jét. Dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos, a kórház főigazgatója azt is közölte, sikerült leaszfaltozni azt a hatvanméteres utat, amely a régi röntgenlabor folytatásában levő új épülethez vezet, ahová a CT-t szerelik, így a mozgásképtelen betegeket a mentőautó az épület elé szállíthatja. Amíg meghozzák a gépet, az épületet is befejezik. A CT beüzemelése hosszú időbe telik, ezt követően meg kell szerezniük az Országos Sugárvédelmi Bizottság engedélyét is a működtetéshez. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.