Szerda reggel 9 óra körül elérte az Alpok, Nyugat-Európa és egyben az Európai Unió legmagasabb hegyének 4810 méter magasan található csúcsát a Székelyek a magasban expedíciósorozat ötödik Mont Blanc kezdőknek expedíciója.
A magashegyi túra ötletgazdájától, Tulit Zsombortól származó hírek szerint mostoha körülmények között – erős szélben és szokatlan hidegben – sikerült feljutniuk a Mont Blanc-ra, s a kilencfős csoportból csak heten értek célba. Az erdélyi kalandorok arra készültek, hogy csütörtök délután már újra a hegy lábánál lesznek. A visszafelé úton lazítás- és kikapcsolódásképpen még beütemeztek egy kis sziklamászást, raftingot, vagy éppen ellátogatnak a Dolomitokba, a hazaérkezést pedig hétfőre időzítették.(t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.