Egy idén módosított jogszabály értelmében nálunk is törvénybe iktatták a többpilléres nyugdíjrendszert. A magánnyugdíjpénztárak augusztus elsejétől köthetnek szerződést a munkavállalókkal, becslések szerint tíz év múlva több millió taggal rendelkeznek majd.
Augusztus elsejétől minden munkavállalónak, aki nem haladta meg a 35. életévét, kötelező módon szerződést kell kötnie egy magánnyugdíjpénztárral, ellenkező esetben négy hónap múlva ,,hivatalból" írják át valamelyik kezelőhöz. A 35—45 év közötti munkavállalóknak csak ajánlják ezt, a 45 év fölöttiek, hogy nagyobb nyugdíjra számíthassanak, a rendszer harmadik pillérét, vagyis a külön befizetéssel járó fakultatív rendszert választhatják.
Az új nyugdíjrendszer két pillérének anyagi fedezetét továbbra is a munkavállalók által befizetett 9,5 százalékos járulék képezi, amelyet a munkaadók nyugdíjjáruléka egészít ki (ez egyébként állami kezelésben marad). Az újdonság annyi, hogy a munkavállaló által választott magánnyugdíjpénztár jövő január elsejétől megkapja e járulék 2 százalékpontos részét, majd ez az arány minden évben fél százalékkal nő. Vagyis nyolc év után, 2016-ra a magánnyugdíjpénztárhoz a bruttó fizetés 6, az államihoz pedig 3,5 százaléka kerül, de nem több, mint 140 euró. Fontos tehát tudni, hogy a változás az alkalmazottnak nem kerül pluszköltségbe, csupán a járulék egy része az alkalmazott nevére nyitott bankszámlán lesz elérhető.
A Magánnyugdíjpénztárak Állami Felügyelete szerint az alapok különböző kockázati szintet állapítottak meg, ettől függően számítják majd ki a jogosult nyugdíját, miután legkevesebb 90 hónapig fizetett, és betöltötte a hatvanadik életévét. Mircea Oancea elnök sajtótájékoztatón arról is biztosította az alkalmazottakat, hogy az alapok biztonságosak, hiszen nem csak a felügyelet, hanem a letétkezelő bank, az auditálást végző cég, illetve a magánnyugdíj-garanciaalap is szavatolja. Az alapok kezelői az esetleg magasabb hozamok mellett azt az előnyt is kiemelik, hogy a biztosított korai halála esetében családtagjai megkaphatják a befizetett pénzt. Ugyanakkor nagy küzdelem folyik majd a leendő ügyfelekért, hiszen négy hónap után a már megszerzett befizetők arányában hivatalból írják át a 35 év alatti munkavállalókat valamelyik nyugdíjalaphoz. A szakemberek szerint tíz-tizenkét alap fog működni majd.
A harmadik pillér önkéntességen alapul, a munkavállalóknak befizetés ellenében biztosítják majd a kiegészítő nyugdíjat. A befizetés nem haladhatja meg a bruttó bér 15 százalékát, az állam évi 200 eurónak megfelelő összegig adójóváírást eszközöl. A cégek hasonló feltételek mellett — 200 eurónak megfelelő összegig — szintén adójóváírás fejében még egy ugyanekkora összeget fizethetnek be alkalmazottaiknak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.