Paralimpia, 2012További magyar érmek

2012. szeptember 10., hétfő, Sport

A magyarországi női párbajtőrcsapat (fotó) és az úszó Tóth Tamás ezüst-, míg a szintén úszó Sors Tamás bronzérmet nyert pénteken a londoni paralimpián.

Az S9-es kategóriában a 100 m gyors késő délutáni fináléjában Tóth és Sors is felülmúlta délelőtti eredményét: 56,46, illetve 56,69 mp-et úszott, ezzel 62, illetve 85 századmásodperccel maradt le az ausztrál győztes mögött. A nap az ExCel sportközpontban zárult a magyarok számára, ahol a Krajnyák Zsuzsa, Juhász Veronika, Dani Gyöngyi összetételű párbajtőrcsapat a döntőben 45–38-ra kikapott a kínai válogatottól.
A 33 fős magyar küldöttség 14 érmet (2 arany, 6 ezüst, 6 bronz) nyert a brit fővárosban, és minden idők negyedik legsikeresebb szereplésén van túl, a londoninál ugyanis csak 1984-ben New Yorkban (29), 2000-ben Sydneyben (23) és 2004-ben Athénban (19) lett nagyobb a termés.
A románok mindössze két érmet (1 arany, 1 ezüst) szereztek Londonban, mindkettő a csíkszeredai Novák Károly Eduárd nevéhez fűződik.(t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2012-09-10: Sport - :

Úttörő Kupa (Cselgáncs)

Szeptember 15–16-án Nagy­szebenben rendezik meg a rangos nemzetközi szinten is értékelhető Úttörő Kupa vetélkedőt az U17-es és az U20-as korosztályú cselgáncsozók részvételével. A rendezvényen tatamira lépnek Veres László tanítványai is. Sok sikert nekik!(á)
2012-09-10: Sport - :

Lewis Hamilton győzött (Forma–1)

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte tegnap a Forma–1-es Olasz Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenharmadik versenyét. Mögötte a mexikói Sergio Perez (Sauber) lett a második, a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik.