Felsőrákos határában tartott érdekes silókukorica-vetőmag bemutatót a Limagrain. A rendezvény nagy érdeklődésnek örvendett, legalább kétszáz gazda volt jelen, nem csak Háromszékről, sokan érkeztek Bihar, Beszterce-Naszód, Neamţ, Prahova, Kolozs és Hargita megyéből, de Bukarestbőlis, és a megyei agrárkamara és agrárigazgatóság képviselői szintén jelen voltak.
Először a világcég erdélyi igazgatója, Mircea Nicoară, majd a bemutató társszervezője, a négyszáz hektáron gazdálkodó baróti Silv-Alim vezetője, Imre Árpád, végezetül a Limagrain regionális vezetője, Imre Levente szólalt fel, s ecsetelte egyöntetűen a cseh, német és magyar szakemberek által kifejlesztett LG 32.52 N. A. silókukorica jó takarmányozási tulajdonságait. Fő jellemzőjének a magas rostemészthetőségét tartják. A lignin (elfásodást előidéző vegyi anyag) alacsony szintjének köszönhetően környékünk talajtípusaiban is bő termést biztosít, s amennyiben a szántóföldi termesztés, illetve a silózás során szakszerűen betartják a javaslatokat, kimutathatóan növeli a tehenek tejhozamát – értékelték a szakemberek.
A mintaparcellán a szárazság ellenére is szépen zöldellett a kukorica – a jelenlévők ezt is dicsérték, kiemelve, hogy ez szintén a nemesítés hozadéka. Alina Creţu marketingigazgató hangsúlyozta: zöld száron érik, annak vízleadása lassú, a szárazanyagtermésen belül magas a cső aránya, jelentős energiatartalmú szilázs előállítására alkalmas, az alacsony lignintartalom miatt kevesebb nitrogén alapú műtrágyát igényel, így költségkímélő, sőt a környezettel is barátságos. Egy véletlenszerűen letört kukoricacsővel bizonyította, láthatóan jó a szem aránya, az emészthetőséghez pedig nagyban hozzájárul a magok vékony héja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.