Ünnepélyes keretek között ért véget Londonban a XIV. paralimpia, amelynek 11 napja során csaknem 4200, fogyatékkal élő sportoló mérte össze erejét. A metropolisz keleti részén található Olimpiai Stadionban rendezett több mint két és fél órás záró ünnepségen – melynek fő attrakciója a Coldplay együttes élő koncertje volt – a világ minden részéről 1336 önkéntes szerepelt, akik előzőleg csaknem három hétig próbálták a jeleneteket. A játékok során összesen 70 ezer önkéntes teljesített szolgálatot a helyszíneken.
A Kim Gavin művészeti rendező által összeállított látványos műsor elején bevonultak és leültek a sportolók, majd 54 dobos kíséretében, egy afganisztáni háborús veterán által vezetett, különleges járművön érkezett Edward herceg, valamint Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke. Ezt követően egy vak és autista művésznő előadta a brit himnuszt, mialatt a védelmi minisztérium 13 képviselője felvonta a nemzeti lobogót.
A 164 részt vevő országot jelképező 164 paralimpikon bevonult a nemzetek zászlóival, majd szív alakba rendeződött, amely lángra kapott, miközben brit háborús veterán üdvözölte a közönséget. A Coldplay slágerei közben megelevenedtek a négy évszak motívumai, miközben a londoni zenekarhoz alkalmilag „beszállt” két énekes, Rihanna és Jay-Z is. Ezt követően leengedték a paralimpiai zászlót, amelyet Boris Johnson londoni polgármester Sir Philip Cravennek adott, aki átnyújtotta azt Eduardo Paesnek, a 2016-ban házigazda Rio de Janeiro polgármesterének. A paralimpia lángja fokozatosan kialudt, majd a képernyőkön felelevenedtek az elmúlt 11 versenynap legemlékezetesebb pillanatai.
A paralimpia során húsz sportágban húsz helyszínen 503 éremosztásra került sor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.