A budapesti Vörösmarty téri Gerbeaud-házat festheti ki virtuális technikával az idei Paint Up! épületfestő verseny három közönségdíjasa. Az animációkat a karácsonyi vásár teljes időtartama alatt vetítik majd.
A Hősök terén rendezik meg október 6-án a Paint Up! virtuális épületfestő pályázat döntőjét, amelynek során a nézők sms-ben szavazhatnak kedvenceikre. A közönség által legjobbnak ítélt három mű alkotója különleges munkalehetőséget kap: díjazás ellenében, egy-egy háromperces animációt készíthetnek a budapesti Vörösmarty téren található Gerbeaud-házra, amelyet a karácsonyi vásár alkalmával egy hónapon át láthatnak majd az érdeklődők – adták hírül a szervezők. A zsűri által legjobbnak ítélt mű készítője egymillió forint értékű laptoppal, az ezüstérmes több mint félmillió forintot érő projektorral, a harmadik helyezett pedig csaknem 400 ezer forintos videokeverővel térhet haza.
Az idei Paint Up! döntő a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitó eseménye lesz, a pályázóknak a Műcsarnok ezer négyzetméteres főhomlokzatához igazodó, háromperces, zenei aláfestéssel ellátott „épületmozgató” animációt kell tervezniük. A pályázatok leadási határidejét a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők szeptember 24-ig meghosszabbították. A nyílt verseny részleteiről a www.paintup.visualpower.hu oldalon lehet tájékozódni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.