Egy zsúfolt rövid – 14 hetes –, és egy lazább, hosszabb – 22 hetes – félévre oszlik a 2012–13-as tanév, majdnem ugyanúgy, mint az előző. A tanév 2012. szeptember 17-én kezdődik, és 2013. június 22-ig tart, csak a végzős osztályok számára rövidebb: a XII. osztályosok május 31-ig, a VIII-osok június 14-ig járnak órákra, utána (négy hétig) érettségizni, illetve (egy hétig) felvételizni fognak.
Módosul a múlt tanévben először megszervezett Iskola másképp hét, ezt Tudjál többet, legyél jobb! címmel szervezik meg a tavaszi vakáció előtt (április 1–5. között), az ideihez hasonlóan rendhagyó, de kötelező programmal; az országos tantárgyversenyeket április 2–7. között kell megtartani. Az oktatási minisztérium vonatkozó rendelete szerint a téli vakáció három hetet, a tavaszi egy hetet fog tartani. Az első vakációra november 5–11. között kerül sor, de ez csak az előkészítő és az I–IV. osztályosoknak jár. A téli szünidő december 22-től január 13-ig tart, a tavaszi április 6-tól 14-ig. Az első félévi dolgozatokat november 30-ig, a második félévieket május 25-ig kell megírni. A tanév közbeni hivatalos állami szabadnapok: november 30-a (ez az idén péntekre esik), húsvéthétfő (a magyaroké 2013-ban április 1-jére esik, a románoké április 5-re), május elseje (szerda), pünkösd (május 20., hétfő, ortodox naptár szerint pedig május 27.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.