De mielőtt még bárki is azt hihetné, hogy valamiféle csoda történt országunkban, megtáltosodtak ügyészek, bírák, és ily rövid idő alatt lezajlott a vizsgálat, megszületett az ítélet, nézzük csak meg még egyszer – a tényszerűség kedvéért –, mi is történt valójában. A nyomozóhatóság kérte Borbély László mentelmi jogának megvonását, hogy vizsgálatot indítsanak ellene. A törvényhozó testület ezt elutasította. Gyakorlatilag tehát a honatya kollégái – román hírforrások szerint a szociál-liberálisok segítségével – védőgyűrűt vontak köréje, kollegiális szolidaritásból vagy egyéb megfontolások alapján akadályozva az ügyészséget munkája végzésében.
Adódik hát a kérdés: hol itt ama igazság, amiről Borbély beszél? Mióta hárul a parlamentre az igazságszolgáltatás feladata? Nem úgy működik a jogállamban, hogy a három hatalmi ág – a végrehajtói, azaz a kormány, a törvényhozói, azaz a parlament, és az igazságszolgáltatás – élesen elkülönül egymástól? Nem ettől jogállam a jogállam? Miféle igaz­ság az, amely még annak keresését sem teszi lehetővé?
Amikor az ügy kirobbant, Borbély László lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a Boc-kormány tevékenységét ne árnyékolja be. Most, amikor mentelmi joga mögé bújik, újabb mandátumra pályázik – miközben fennhangon kürtöli, hogy az RMDSZ nem kíván szövetkezni a többi magyar párttal –, vajon nem árt az erdélyi magyar közösség és jogos követelései román és nemzetközi megítélésének?
Különösen most, amikor a Mikó-ügyben egy nyilvánvalóan igazságtalan bírósági döntés ellen léptünk fel, régóta nem tapasztalt egységben és erővel. Nem azt látják majd ebből az Európai Bizottság illetékesei és más nemzetközi fórumok, hogy Romániában ismét akadályozzák a politikusok felelősségre vonását, a nagykorrupció elleni küzdelmet, és ebben részes az a szervezet is, mely ugyanakkor igazságot kér visszaszolgáltatási ügyeiben? Ki szavatolja, hogy nem az lesz az első reakciójuk: de hisz tolvaj kiált tolvajt? Valóban jót tesz az ilyen jellegű, parlament által szolgáltatott „igazság” közös ügyeinknek?