Elfogadta a magyar kormány azt a rendeletmódosítást, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok nyelvvizsgáinak beszámítását a magyarországi felvételi eljárás során – jelentette be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár tegnap Budapesten.
Répás Zsuzsanna elmondta: régi igazságtalanságot és méltánytalanságot orvosoltak, teljesítve a határon túli magyarok kívánságát. Kiemelte: igazságtalan gyakorlat alakult ki 2007 óta. Azok, akik határon túli, anyanyelvű középiskolában tanultak, és az államnyelvből érettségit tettek, semmilyen többletpontot nem kaptak a magyarországi felvételi eljárás során, és nem számítottak tanulmányaik nyelvvizsgának sem. Ugyanakkor a magyar állam „kvázi preferálta” azokat, akik többségi nyelvű gimnáziumba jártak, az ő esetükben ugyanis járt többletpont.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kifejtette: a módosítás értelmében azoknak, akik odakint magyar tannyelvű iskolában tanulnak, de leteszik az érettségit az adott ország nyelvén, a vizsga középfokú nyelvvizsgának minősül, és jár érte a 28 pont többlet a jelenlegi rendszer szerint. Ha pedig közismereti tárgyat az adott ország hivatalos nyelvén tanultak legalább két éven át, azt egyenértékűnek tekintik a felsőfokú nyelvvizsgával, és ezért 40 pont többlet jár majd. Az oktatási államtitkár az MTI kérdésére hozzátette: a rendelkezés 2013-tól, a keresztféléves eljárástól már érvényes lesz, és „ezres nagyságrendű diákot érint”.
Hoffmann Rózsa azt mondta: a kormány döntése azt segíti, hogy az érintettek a magyarországi diákokkal azonos feltételekkel kerülhessenek be felsőoktatási intézményekbe. Emellett ösztönözhetik a külhoni magyarokat arra is, hogy magyar tanítási nyelvű középiskolát válasszanak. Kiemelte: a külhoni magyaroknak nincsenek igazán jó lehetőségeik a továbbtanulásra, ezért „nekünk, itthoni magyaroknak az otthoni magyarokat segítenünk kell”, hogy minél többen diplomához jussanak, és lehetőleg utána a saját szülőföldjüket gyarapítsák.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.