Az ötlet régi, a műsorvezetők újak. Sánta Yvette és Kovács Zenkő Bernadett fogja ezentúl a mikrofont és a levegőt kapkodni egymás elől. Őket faggattam kicsit Háromszék egyetlen ifjúsági rádióműsoráról, a Manduláról.
– Mikorra várható a nagy visszatérés?
– Terveink szerint az iskolakezdéssel párhuzamosan indulna a műsor is, azaz a jövő héten.
– Ifjúsági műsor lévén főként fiatalokhoz szóltok, nemde?
– Igen, leginkább őket célozzuk meg, viszont bárki nyugodtan végighallgathatja az adásokat, akit egy kicsit is érdekli az ifjúsági élet.
– Mivel próbáljátok lekötni a hallgatóságot, milyen a műsor felépítése?
– Főként programajánlóval várjuk a hallgatókat, hogy milyen események, rendezvények lesznek azon a héten. Ezekről szólnak a meghívottjaink is, azonban, ha bárkinek akad valami jó témája, amiről beszélne a rádióban, nyugodtan ossza meg velünk az ötletét, keressen fel minket. És végül, de nem utolsósorban más, fiatalokat érintő témákat is megpróbálunk körbejárni.
– Hol lehet elérni titeket?
– Van Facebook-oldalunk (facebook.com/ifjusagi.mandula), amit lehet lájkolgatni, és ahonnan információkat is megtudhattok rólunk, és felvehetitek velünk a kapcsolatot. De élőben is megtalálhattok a Sepsi Rádió stúdiójában.
– Mit üzentek a hallgatóknak?
– Kövessétek figyelemmel a Mandulát, mert nagyon érzéki hangom van ám a rádióban. (Yvette mosolyogva)
Tóth Tímea Kitti
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.