Jövőépítés a Turul Irodánál

2012. szeptember 15., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Szeptember 6–8. közt ismét sor került a kommandói Turul-táborra, melynek célja az iroda jövőbeni terveinek kidolgozása, tartalmának fejlesztése, valamint egy hosszú távú cselekvési terv meghatározása volt.

Csütörtökön indult útnak a Turul­madár Ifjúsági Iroda csapata, majd a némelyek számára hosszú, ám tanulságos út után kipakoltunk, berendezkedtünk, rövid pihenőt követően megkezdődtek a tevékenységek. Az első napot egymás jobb megismerésére, valamint az új tagoknak a szervezet életébe való bevezetésére szántuk. Mindenki megosztotta érkezésének célját és a táborral kapcsolatos elvárásait. A beszélgetést csapatjátékok követték, majd közösen elkészítettük a tábor idejére érvényes szabályzatot. Ebéd következett, majd rövid pihenő, és Furus Levente, az iroda vezetője bemutatta az eddigi tevékenységeket, a működés módját, ezt pedig a már réginek számító tagok tapasztalataival és az új tagok elvárásaival kapcsolatos rövid beszélgetés követte. Az érdekes eszmecsere után a csapat minden tagja lehetőséget kapott bemutatni, hogy miben jó és mivel tudna hozzájárulni az iroda által szervezett tevékenységekhez. Ezt követte a vacsora, utána meg csapatmunka, csapatdinamika és az esti értékelés.
Második nap, reggeli után a csapattagok lelkileg és szellemileg készültek fel a pénteki tevékenységekre, amelyek témája a civil lét és a civil szervezetek szerepének megismertetése volt. A Turulmadár Ifjú­sági Iroda csapata betekintést nyert a pályázatok, civil szervezetek világába, azok működésébe, tisztázódott az önkéntesség, az önkéntes munka fogalma is. Ebéd után Both Csaba Attila ismertette az új önkéntesekkel a József Attila kört és annak tevékenységeit, eddigi eredményeit, majd tanulságos és elgondolkodtató önismereti játék következett. Ez után édességkészítésnek fogott neki csapatunk, s el is fogyasztottuk jóízűen. Múzeum- és falulátogatáson vettünk részt, megismertük Kommandó jellegzetességeit, hírességeit és rövid történelmét. A tanulságos sétát vacsora követte, utána csapatjátékok, a pénteki tevékenységeket pedig közös kiértékelés zárta.
Harmadik nap az iroda jövőjének stratégiáját dolgoztuk ki 2014-ig. A tevékenységek során az önkéntesek ötletekkel, elképzelésekkel járultak hozzá a Turulmadár Ifjúsági Iroda jövőképének kidolgozásához.

Ádám Károly

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 804
szavazógép
2012-09-15: Múltidéző - Kádár Gyula:

István király és kora (997–1038) – 8.

Ajtony fejedelem „bűnei”
Szent Gellért püspök nagy legendája (14. század vége) lehetővé teszi az Ajtony elleni hadjárat bemutatását. A 8. fejezet részletesen ismerteti az eseményeket, és történetileg hasznosítható adatokat őriz.
2012-09-15: Kovakő - diákmelléklet - :

Elbalkániasodás

Románia földrajzilag csak részben tartozik a balkáni régióhoz, ez a rész (Dobrudzsa) 6 szá­zalékot jelent. A Bal­kánt Európa puskaporos hordójának is szokás nevezni. Tapasztalás­töre­dékek Székelyföld méhéből…
„Ez es megvót!” Elmúltak a kézdivásárhelyi napok, alias Őszi sokadalom, elmúltak a kovásznai napok.