Hitvilág
Az RMPSZ Kovászna megyei elnöksége és a történelmi egyházak vezetői ma 13.30 órára szeretettel meghívják a pedagógusokat (a nyugdíjasokat is!), lelkészeket, iskolai alkalmazottakat a hagyományos sepsiszentgyörgyi tanévnyitó ökumenikus istentiszteletre a szemerjai református templomba.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az új évad első bemutatóját csütörtökön 19 órakor tartja a nagyteremben (nézőtér a színpadon), a következő előadás pénteken 19 órakor lesz. Az előbbire a Tamási 1.-, utóbbira a Tamási 2.-bérlet érvényes. Spiró György Az imposztor című darabját Keresztes Attila rendezte, a főszerepben Biró József, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze.
Az új évad bérletei a Városi Kulturális Szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám) vásárolhatók, előjegyeztethetők a 0267 312 104-es, 0728 083 336-os és 0745 589 214-es telefonon is.
* A hamlet.ws – Shakespeare Hamlet című drámájának feldolgozása – című budapesti kamaraelőadást a sepsiszentgyörgyi közönség a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében láthatja kedden 14.30 és 18 órától. A szövegkönyvet Nádasdy Ádám jegyzi, rendező Schilling Árpád. Előadja Rába Roland, Gyabronka József és Nagy Zsolt. Az előadást közönségtalálkozó követi. Jegyek a városi szervezőirodában kaphatók.
* Négy bemutatóval, új színészekkel és bérlettel várja nézőit a kézdivásárhelyi Városi Színház a 2012/2013-as évadban. A színház előző évi bérleteseinek helyét csütörtökig tartja fenn, az új bérletek kiválthatók a Vigadóban, a Városi Színház titkárságán munkanapokon 8 és 15 óra között, vagy lefoglalhatók a 0726 233 766-os, 0267 360 179-es telefonon.
Tánc
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes szerdán 18 órakor Csipkerózsika című zenés-táncos mesejátékával nyitja meg az új évadot a kultúrpalota Lajtha László Stúdiótermében. Jegyek a városi szervezőirodában kaphatók, illetve előadás előtt a helyszínen. Előjegyzés a 0728 085 091-es telefonon az előadás napján 15 óráig.
Mozgásművészet
Sepsiszentgyörgyön az Olt utca 1. szám alatt, a Live-Art Kulturális Alapítvány Táncstúdiójában a 2012–2013-as új évad tanfolyamaira várják az érdeklődőket október 15-ig. Jelentkezni személyesen lehet munkanapokon 10–12 és 18–20 óráig vagy a www.dancestudio.shp.hu honlapon. A következő tanfolyamok indulnak: társasági táncok (keringő, tangó, szamba, salsa, rumba, csa-csa-csa, jive stb...) diákoknak és felnőtteknek, lakodalmi táncok (a fiatal pár, az örömszülők, hozzátartozók felkészítése a legfontosabb társastáncokból), privát tréning (személyre szabott alakformálás). Új mozgásformák: balett szakképzés 7 éves kortól, body-art speciális alakformáló mozgásrendszer nőknek, ovitánc (táncos mozgásforma óvodásoknak), cumbia-aerobik (minden korosztálynak), hastánc lányoknak és hölgyeknek. Modell- és manöken szakmai képzés 9 éves korosztálytól. Érdeklődni a 0722 233 774-es vagy a 0724 361 875-ös telefonon lehet.
Pályázat
A Prisma Egyesület Önismeret és Pályaválasztás képzéssorozatára kínál pályázati lehetőséget 11–12. osztályoknak 2012. október–novemberében. Az egyesület hatékony szakmai segítséget kíván nyújtani a diákoknak abban, hogy idejében felismerjék, mivel szeretnének a jövőben foglalkozni, és olyan irányba kezdjenek el tudatosan tanulni, amely számukra valóban megfelelő. A sikeres és fenntartható életvitelt elérni kívánó fiatalok kulcskérdése: továbbtanulás és az ahhoz szükséges kompetenciák. Saját elképzelésre és vágyakozásokra épülő pályaválasztáshoz elengedhetetlen az önismeret. Ki vagyok? Mire vagyok képes? Mit szeretnék a jövőben tanulni? Milyen munkát lennék képes szívvel-lélekkel végezni? – íme néhány, a döntés előtt álló diákok gondolataiból. Pályázni lehet: önismereti képzésre XI–XII. osztályosoknak (egyéni és csoportos játékos gyakorlatok, amelyek segítségével közelebb kerülhetnek önmagukhoz, megismerve erősségeiket, gyengeségeiket, átlátva a saját maguk és környezetük közötti kölcsönhatást, csapatmunkát), valamint pályaválasztási képzésre (egyéni és játékos gyakorlatok, amelyek által a jövőbeli pályaválasztásra vonatkozó döntéseiket megalapozottan hozhatják meg, kiválasztva a számukra legmegfelelőbb lehetőségeket személyiségük és képességeik függvényében). Támogatóknak és a vállalkozói szférából érkező támogatásoknak köszönhetően a képzések anyagi terhének felét a Prisma Egyesület felvállalja, és sajátjának tekinti. A jelentkezőknek készíteniük kell egy bemutatkozót, amelyet el kell juttatniuk a Prisma Egyesülethez 2012. szeptember 17–30. között a hello@prismae.eu címre. Lehet készíteni képet, videót, írott szöveget vagy hangfelvételt. Legyen benne játékosság, lendület, ötletesség, igazából minden, ami a kreativitásból futja! Október 1-jén a jelentkezők munkáit az egyesület közzéteszi a web- és facebook-oldalon, majd kezdetét veszi az egyhetes „Like-küzdelem”. 7-én éjszaka zárul a verseny, eredményhirdetés október 8-án.
Röviden
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójának programjában ma 20 órától társaságitánc-tanfolyam – latino táncok. Telefon: 0722 233 774.
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában ma 16 órakor a Háromszéki fürge ujjak kézimunkakörbe várnak minden kézimunkázni (kötni, horgolni, hímezni stb.) szerető fiatalt és időset egyaránt. A kör vezetője Gábor Éva.
Tornaprogram. Az Ida Aerobic a sepsiszentgyörgyi uszodában mától a következő program szerint várja a mozogni óhajtókat: hétfőn és szerdán 9 órától nyugdíjastorna, 18 órától dance-aerobik V–VIII. osztályosoknak, 19 órától aerobik felnőtteknek, 20 órától haladó csoport középiskolásoknak; kedden és csütörtökön 18 órától aerobik elemistáknak, 19 órától stepaerobik felnőtteknek; pénteken 20 órától aerobik több stílusban. Oktató Kelemen Ida, telefon: 0722 243 234.
Toborzó. A sepsiszentgyörgyi Visky Árpád Amatőr Színjátszó Társulat amatőr színészek és táncosok jelentkezését várja (alsó korhatár 16 év) a 2012–2013-as évadra, melyben három előadást tervez bemutatni: Hyppolit, a lakáj (zenés vígjáték három felvonásban), Szőcs Kálmán – interaktív dokumentumjáték, Este az orfeumban – békebeli kalandozás. Az érdeklődőket a Kónya Ádám Művelődési Házba várják csütörtökön 18 órára, érdeklődni és jelentkezni a muvhaz@planet.ro e-mail címen vagy a 0755 335 283-as telefonon lehet.
Kézművestanfolyamok. A sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány a 2012–2013-as évadban nemezkészítő-, fazekas- és bőrművestanfolyamot indít. Érdeklődni és jelentkezni a Míves Házban levő székhelyen (Kós Károly út 5A szám) és a 0267 311 732-es, 0745 039 168-as telefonon lehet.
Fogadóóra. Bartók Gabriella, a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár aligazgatója szerdán 10 órától Erdővidéken, Márton Árpád parlamenti képviselő baróti irodájában tart fogadóórát. Kérik az érdekelteket, előre jelezzék részvételi szándékukat a 0267 377 773-as vagy 0746 089 140-es telefonon.
Tagdíj. A Volt Munkaszolgálatos Katonák Szövetségének erdővidéki tagjai, illetve az elhunyt tagok özvegyei az RMDSZ baróti irodájában (a bányairoda földszintjén) fizethetik be aktuális, illetve elmaradt tagdíjukat hétköznap 9–15 óráig. Kérik, vigyék magukkal a tagkönyvet és a személyi igazolványukat. Az éves tagdíj továbbra is 8, illetve 4 lej (özvegyeknek). Telefon: 0267 377 773 vagy 0746 089 140.
Áramszünet. A hónap végéig naponta 8–18 óráig Szörcsén szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.