Három hónapos programsorozat indul szeptemberben Budapesten a fővárosi villamos és HÉV fennállásának 125. évfordulóján. Az ősszel több alkalommal nosztalgiavillamos közlekedik majd a Boráros tér és a Széll Kálmán tér, valamint Kamaraerdő és Újbuda között, a kelenföldi kocsiszínben idegenvezetést tartanak, novemberben pedig járműfelvonulás lesz a nagykörúti villamosvonalon.
A HÉV-vonalakon is lesznek nosztalgiaszerelvények, lesz éjszakai HÉV-túra és tárlatvezetés, illetve nyílt napot is tartanak a cinkotai kocsiszínben.
Tarlós István főpolgármester a fővárosi villamosközlekedés első lépéseiről megemlékezve felidézte, hogy az első villamos vasút 1887-ben épült ki a Nyugati pályaudvar és a Király utca között, valamint megalakult a Budapesti Városi Vasút, a BKV egyik jogelődje. Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az első villamost Budapestre a Siemens & Halske szállította le, ezzel Budapest az első fővárosok egyike volt, ahova a német cég villamost adott el, kilenc évvel később pedig ugyanez a vállalat építette ki Európa első földalattiját, a mai 1-es metróvonalat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.