Százéves épületegyüttesét ünnepli a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum – Kós Károly reprezentatív alkotásának alapkövét 1911. október 22-én helyezték el.
Alig egyéves építkezést követően, 1912 óta büszkélkedhet a város múzeumának hajlékával, melynek az alapító- levél tanúsága szerint küldetése közösség- és értékmentő: „sokat szenvedett nemes székely nemzetünk dicső múltjának és gyorsan alakuló jelenének temploma, szent nemzeti hagyományainknak késő nemzedékekre szóló hirdetője, fenntartója és megerősítője”. A centenáriumi ünnepségsorozat – a Csaba királyfit ábrázoló ólomüveg-festmény júliusi elhelyezését követően – újabb momentumára holnap kerül sor: ekkor avatják a Kós Károly által 1914-ben tervezett kovácsoltvas lámpásokat, melyeket az olaszteleki vasműves, Nagy György készített, valamint bemutatják a múzeumépületeket ismertető színes kiadványt is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.