Kisebbségi törvényEgyezkedés plenáris vita helyett?

2012. szeptember 21., péntek, Közélet

Az RMDSZ megpróbálja megakadályozni, hogy a képviselőház a jelenlegi formában, a közösségi önrendelkezést szavatoló részek nélkül fogadja el a kisebbségi törvénytervezetet – nyilatkozta Márton Árpád frakcióvezető-helyettes azt követően, hogy a tervezetet a képviselőház plénuma kedden visszaküldte az emberi jogi szakbizottsághoz, mert a júniusban született szakjelentés létszámhiány miatt nem volt szabályos.
 

Márton Árpád emlékeztetett: a Szociál-Liberális Szövetség a nem magyar nemzeti kisebbségek frakciójának segítségével került májusban hatalomra, és akkor megegyeztek abban, hogy a ciklus végéig a parlament megszavazza a hét éve fektetett kisebbségi törvényt. Az egyezség nyomán kikerült a tervezetből a kulturális autonómia, ezért az RMDSZ mindent megtesz azért, hogy ebben a formában ne szavazza meg a javaslatot a parlament – mondta a frakcióvezető.
Közben felmerült: a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciója különalkut kötött a Szociál-Liberális Szövetséggel a kisebbségi törvénytervezet egy szeletének elfogadásáról. Varujan Pambuccian, a kisebbségek frakcióvezetője kitérő választ adott arra, miben állna az alku, s csak annyit mondott: „Olyan jelzéseket kaptunk az SZLSZ-től, hogy a törvény egy részét megszavaznák.”
Sajtóértesülések szerint a kisebbségek frakciója azt szeretné, ha a jelenlegi tervezetből kiemelnék a kisebbségi szervezetekkel és kormányzati hatóságokkal foglalkozó fejezeteket, s ezeket külön tör­vénybe foglalnák, a kisebbségi jogok­ra és kulturális autonómiára vonatkozó rész nélkül. „Mi azt szeretnénk, ha a törvénynek legalább a nemzeti kisebbségek intézményi hátterére vonatkozó részét sikerülne a parlamentben megszavaztatni” – jelentette ki Pambuccian. A frakcióvezető tájékoztatása szerint a kisebbségek által javasolt törvény csupán a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának, illetve a kisebbségekkel foglalkozó kormányzati hatóságnak a jogköreit szabályozná. A jogszabály nem rendelkezne a nyelvi, oktatási és kulturális jogokról, a kulturális autonómiáról. „Ezért nem is úgy hívnák, hogy a kisebbségek jogállásáról szóló törvény” – magyarázta. Mint mond­ta: az új hatóság átvenné a Markó Attila államtitkár vezette jelenlegi Etni­kum­kö­zi Kapcsolatok Hivatalának jogköreit, ám nem a kormány, hanem a parlament fenn­hatósága alá tartozna. Pam­buc­cian hangsúlyozta: ezt az új törvényt is az RMDSZ-szel együttműködve szeretnék el­fogadtatni. „Elismerem, hogy az RMDSZ-es kollégák nem lelkesednek az elképzeléseinkért, ők nem érnék be ennyivel” – fogalmazott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2012-09-21: Közélet - :

Vásári Újság

Régi hagyományokra is gondolva, mai lapszámunkban a szervezőkkel közösen Vásári Újságot teszünk olvasóink asztalára.
2012-09-21: Közélet - :

Magyar szövetséget javasolnak (MPP)

Továbbra is abban bízik a Magyar Polgári Párt, hogy a romániai magyar pártok jelöltjeiből álló „válogatott” indulhat a decemberi romániai parlamenti választásokon – nyilatkozta tegnap Szász Jenő. Az MPP elnöke múlt héten levelet kül­dött az RMDSZ és az EMNP elnökének, amelyben azt javasolta: a három párt közösen vegyen részt a december 9-én tar­­tandó parlamenti választásokon. Hozzátette: mindaddig nem kíván pártja önálló választási részvételének kérdésével foglal­kozni, míg ki nem derül, megvalósul-e a javasolt összefogás.