A megyei tanács válaszlevelet nyújtott be a közigazgatási bíróságra abban az ügyben, melyet a kormánymegbízott kezdeményezett a kézdivásárhelyi múzeum elnevezéséről szóló határozat megsemmisítésére.
A háromszéki önkormányzat felkarolta az arra irányuló civil kezdeményezést, hogy a céhtörténeti múzeum vegye fel alapítójának, Incze László tanárnak a nevét. Több mint hatezer támogató aláírás gyűlt össze. A megyei tanács döntése nyomán idén március 3-án szoboravatással egybekötött névadó ünnepséget tartottak. A Ponta-kormány hatalomra kerülését követően tisztségbe került Codrin Munteanu prefektus a közigazgatási bíróságon megtámadta a határozatot.
Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke furcsának tartja, hogy a magyar megnevezések okozzák a legnagyobb gondot a megyében. Hangsúlyozza a Muzeul de Istorie a Breslelor Incze László – Incze László Céhtörténeti Múzeum megnevezés a kétnyelvűség szellemében született. Az elnök bízik abban, hogy a bírák döntése tárgyilagos lesz, és ebben az ügyben nem születik olyan határozat, mely a hazai igazságszolgáltatás kettős mércéjére vallana.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.