Kerékpáros triálMég sokat kell tanulni!

2012. szeptember 24., hétfő, Sport

Két hete az ausztriai Saalfeldenben tartották meg a kerékpáros triálvilágbajnokságot, amelyen az országot, Háromszéket és Sepsiszentgyörgyöt Orbán-Barra Gábor, valamint Pásztor Csaba Attila képviselte.

  • Orbán-Barra Gábor
    Orbán-Barra Gábor
  • Pásztor Csaba Attila
    Pásztor Csaba Attila

A 26 colos kerékpárok kategóriájában induló versenyzőink közül Orbán a 26., míg Pásztor a 27. lett (a rangos viadalon közel 45 bringás állt rajthoz), ami a kemény középmezőnyt jelenti. A vb legjobbjai között magyarországi triálost is találunk: a magyar bajnok és Európa-bajnoki hatodik helyezett Hegedüs László nyolcadikként zárt. A vb után kerékpárosaink egy-két napot töltöttek itthon, és indultak Nagyváradra, ahol szep­tember 16-án tartották meg a tizedik Trial Jamot. Az elit kategóriában versenyző Orbán a nemzetközi mezőnyben a 7., míg a hazai versenyzők között a 4. lett. Pásztor a seniorok között áll rajthoz, és a 4. helyen fejezte be a megmérettetést.
Térjünk vissza a vb-hez, amely Orbán elmondása szerint nagyon nehézre sikeredett, de jó volt ott lenni, hiszen szembesültek azokkal a dolgokkal, amelyeket még meg kell tanulniuk. Arra számítottam, hogy egy-két pályán jól fogok teljesíteni, de esélyem sem volt rá. A külföldiekhez képest nagyon le vagyunk maradva. Több nemzetközi versenyen részt kell vennünk, mivel a kinti versenyek teljesen mások, mint az itthoniak – meséli a szentgyörgyi kerekes, akit az elmúlt hét végén faggattunk ausztriai kalandjukról.
– Miként élted, éltétek meg ezt a nemzetközi megmérettetést?
– Nagyon izgatottan mentünk ki a vb-re, és megérkezésünk előtt gondjaink akadtak – ecseteli a történteket Orbán-Barra Gábor. – Az UCI (Union Cycliste Internationale/Nemzetközi Kerékpáros-szövetség) szabályzata szerint a vb-n csak olyan mezben kell versenyezned, amelyet a hazai szövetség bemutatott az UCI-nak, vagy rajthoz állhatsz világbajnoki, Európa-bajnoki – de ilyen kinek van Romániában –, illetve országos bajnoki mezben. Minket a szövetség nem támogatott semmivel, így én a 2007-es junior bajnoki mezemben indultam, Csabának viszont a helyszínen orvosoltuk a problémát. A szervezők jóindulatának köszönhetően ő magára ölthette az itthonról vitt mezét, ám le kellett takarnia szponzorait. Úgy mentünk ki a vb-re, hogy lesz selejtező, utána középdöntő, elődöntő és döntő, amelyet újabban szuper finálénak hívnak. Sajnos, ott derült ki, hogy egyből a középdöntőből kezdünk. A pályákat annyira nehézre építették, hogy nagyon kevesen tudtak végigmenni rajtuk. A verseny úgy alakult, hogy az, aki legalább egy pályán végig tudott tapogni, és kevés hibapontot kapott, már ott volt a legjobb tizenöt között. A végén az időeredmény döntött arról, hogy ki hányadik lett. Ilyen körülmények között én a 26., míg Csaba a 27. helyen zárta a viadalt.
– Milyen volt maga a verseny?
– Nagyon nehéz volt. Mi, a top tízen kívül lévők csak botorkáztunk, és rengeteg időbe telt, amíg mindent végigcsináltunk. Volt hat pálya, amelyet háromszor kellett teljesíteni. A döntősök számára igazi csemegével rukkoltak elő a szervezők, hiszen olyan pályát építettek, amely görgőkből volt összerakva. Az nem volt elég, hogy az a pálya egy méter magasan van, ahová fel is kellett ugratni, de a görgők összevissza forogtak. Ott még a legjobbak is hibáztak. A rendezés is fantasztikus volt, és minden óraműpontossággal zajlott le. A finálé este 11 óra után ért véget, és másnapra már mindent eltakarítottak. Sokan dolgoztak azért, hogy a vb jól menjen le, s csak tanulni lehetett a házigazdáktól mind a szervezés, mind a pályaépítés terén.
– Mi volt az első dolog, ami feltűnt, amikor megérkeztetek a verseny helyszínére?
– Az első és a legszembetűnőbb, hogy készen voltak a pályák. Ez nagyon meglepett. Két nappal a verseny előtt már kijelölték a pályákat, és minden kész volt a viadal lebonyolítására. Itthon már történt olyan, hogy még a verseny napján sem volt kész a pálya! Egy másik dolog, ami feltűnt: a más országok csapatai mind autóbusszal érkeztek, mindenki egyforma melegítőben, cipőben és a sapkában, de nekünk a szövetség egy rossz melegítőt sem adott. A többi versenyző között úgy néztünk ki, mint a koldusok.
– Ennek ellenére, gondolom, jól telt az Ausztriában eltöltött pár nap.
– Persze! Mindenki normálisan viselkedett velünk, a magyarországi versenyekről pedig többen ismertek is engem, minket. Sok közös edzésünk volt, rengeteget beszélgettünk, és megpróbáltunk minél több trükköt, cselt ellesni tőlük. A világbajnokságon való szereplés számunkra felért egy jó edzőtáborral, és szerettük minden egyes percét.
– Indulás előtt Pásztor Csaba Attila a tisztes helytállást tűzte ki célul magának. Milyenre sikeredett neki a vb?
– Ő azért volt szomorú, hogy a kinti versenyzőkhöz képest mennyire le vagyunk maradva. Elmondása szerint keményebb edzéssel felzárkózhatunk a külföldiekhez. Ők is emberek, nekik is két lábuk, két kezük van, és valahogy utol lehet érni őket.
– A legjobb nyolc között fejezte be a versenyt a magyarországi Hegedüs László, akivel te már több edzőtáborban is részt vettél. Meglepett az ő remek eredménye?
– Tőle várható volt a jó szereplés. Neki jobbak az esélyei, mint nekünk, mivel egy kemény szponzor áll mögötte, idén ott volt a világkupaversenyen. Magyar bajnokként indult szlovákiai, osztrák viadalokon, az egész nyarát versenyzéssel töltötte. A rengeteg megmérettetés rutinossá tette, és így ő már tapasztalt sportolóvá vált. Te­het­ségének köszönhetően ott a világrangsor élmezőnyében, így a világkupaversenyeken nem kell a selejtezőket is végigküzdenie, hanem egyből a középdöntőbe kapcsolódik be.
– Lassan lejár a 2012-es idény. Mik a terveitek az év hátralévő részére, és mennyire vagy elégedett az idei teljesítményeddel?
– Előreláthatólag még lesz egy versenyünk, amelyet Sepsiszentgyörgyön kellene megszervezni. A közeljövőben egy picit a bemutatókra szeretnék ráállni a sportág és magam népszerűsítése érdekében. Az eredmények szempontjából nem a legjobb a 2012-es esztendő, de nem mindig rajtam múlott a dolog. Jövőre számomra nem lesz prioritás, hogy részt vegyek minden hazai versenyen, inkább külföld felé kacsingatnék. Több kinti versenyen akarok indulni, és ott szeretnék lenni két-három világkupa-viadalon. Ehhez sok pénzre is szükség lesz, így a szponzorkeresésre is kell időt fordítanom.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-09-24: Sport - :

Tornagyőztes a Junior Soccer (Labdarúgás)

A megyeszékhelyi Junior Soccer Kék csapat nyerte meg a harmadik alkalommal megtartott Junior Soccer Summer Cupot, amelynek a sepsiszentgyörgyi Baroque műfüves pálya adott otthont.
2012-09-24: Sport - :

Remekelő szentgyörgyi sportolók (Duatlon)

Szombaton Mamaián kellett volna sorra kerülnie a Bioeel Triatlon Grand Prix sorozat utolsó etapjának, ám a rossz idő miatt a triatlonból duatlonverseny lett. Ahogy már megszokhattuk, a viadalon most is részt vettek szentgyörgyi versenyzők, akik remek eredménnyel fejezték be a hét végi megmérettetést. Az örömbe került egy kis öröm is, ugyanis a végső győzelemre is esélyes Szabó Norbert a szervezők hibájából „eltévedt”, és nem fejezte be a versenyt.