11.Megyék, régiók az idők sodrában

A Versec és a Duna között található Fehértemplom (németül Weisskirchen, szerbül Bela Crkva, románul Biserica Albă) német ajkú sváb lakosságának az oravicabányai származású Franz Maderspach százados, majd őrnagy vezetésével 1848 augusztusában a bécsi udvar által felbujtott szerb felkelők ellen vívott híres önvédelmi harcával írta be nevét a történelembe. A Habsburgok előbb titokban, majd nyíltan támogatták a magyar forradalom ellen kibontakozó szerb felkelést és a készülődő horvát támadást. Bécs mindent megtett az ellentétek kiélezéséért. A szerb felkelés szervezői elhatározták, hogy az ügyükkel nem rokonszenvező településeket, így Fehértemplomot is kényszeríteni fogják a csatlakozásra. Maderspach a lakosokból polgárőrséget szervezett, és a várost körülsáncoltatta.
A fehértemplomi ostrom napjai: augusztus 19., 23. és 30. A legpokolibbnak 19-e bizonyult: hajnalban a szerb felkelők Versec felől támadtak, lerohanták a sánc őrségét, és benyomultak a városba. A váratlan támadásra felriadt lakosság között iszonyú zavar támadt. De Maderspach nem veszítette el hidegvérét, gyorsan mozgósította fegyvereseit, mintaszerűen irányította a védekezést, átcsoportosítást, összpontosítást, ellentámadást. A fehértemplomi románok Maderspach osztagaiban harcoltak. A véres utcai harc hajnaltól délután három óráig tartott, míg végre az 1400 fős fehértemplomi polgárőrség meghátrálásra kényszerítette az 5000 fős túlerőt. Utóbbiak augusztus 23-án és 30-án újra próbálkoztak, de kénytelenek voltak visszavonulni.
1848 nyarán, amikor a bécsi udvar elérkezettnek látta az időt, hogy Magyarországon visszaállítsa teljhatalmát, és annak érdekében megindítsa a fegyveres támadást, a magyar kormány két lehetőség közül választhatott: önvédelem vagy behódolás. Előbbit választotta. Így a szabadságharc a maga egészében önvédelmi harcnak, önvédelmi háborúnak tekinthető. Ebben a megvilágításban Fehértemplom (1848. augusztus), akárcsak Háromszék (1848. december) ellenállása, „önvédelem volt az önvédelemben”. A fehértemplomi diadal Maderspach Ferenc nevét csakhamar országszerte ismertté tette. De nem sokáig örülhetett ennek a népszerűségnek, elismerésnek. A szerencsétlen kimenetelű pancsovai ütközetben, 1849. január 2-án megsebesült. A fehértemplomi hős, akkor már Damjanich János honvédtábornok seregének alezredese, 1849. január 20-án tüdőgyulladásban Zsombolyán halt meg. Ott is temették el. Sírja a helyi temetőben a zsombolyaiak 1848–49-es emlékhelye. Fehértemplom védőjének a szomszédvári, verseci származású Herczeg Ferenc A hét sváb című történelmi regényében állított méltó emléket.

Katonai határőrvidék(ek) polgárosítása
A határőrvidéket 1872–73-ban oszlatták fel, utat nyitva a polgári közigazgatás és törvénykezés bevezetése, a bánsági vármegyék kiegészülése előtt. Fehértemplom Temes, Pan­cso­va pedig Torontál vármegyéhez került. (Utóbbi megkapta teljes egészében a nagykikindai kerületet is, a vármegyeszékhely Nagybecskerek lett.) Szörény vármegye 1873-ban alakult Karánsebes székhellyel, a Lugos székhelyű Krassó vármegye pedig 1779-ben jött létre. 1881-ben a két vármegye egyesült Krassó-Szörény vármegye néven, Lugos székhellyel. 1913. május 12-én dr. Medve Zoltán krassó-szörényi főispán, az 1878-ban az osztrák–magyar hadsereg által megszállt, mintegy ezer török lakta Orsova alatt körülbelül három kilométerre fekvő, az 1912-es balkáni háború nyomán az Oszmán Bi­rodalomtól véglegesen elszigetelt területté vált Ada Kaleh szigetére hajózott, és azt Új-Orsova néven az egyesült vármegye Orsovai járásának közigazgatása alá vonta. (Az első világháború után a Romániához csatlakozó Ada Kaleh 600 fős török lakosságát a 60-as évek végén kitelepítették, a sziget 1970-ben a duzzasztott Duna 35 métert emelkedő vízszintje alá került.)
Az egy évszázadon át „határvidéket a határvidékben” képező Dél-Bácskában a Duna és a Tisza összefolyásánál található, Titel központú – akkori hivatalos magyar elnevezése szerint – Csajkások kerülete polgárosítására is sor került: 1873-ban (akárcsak korábban az Óbecse székhelyű Tiszai koronakerületet) Bács-Bodrog vármegyéhez csatolták. A délvidékiek ma Sajkás-vidéknek nevezik ezt a területet. A déli, balkáni határvidéktől eltérően a különálló földrajzi terület nélküli székely és román erdélyi határőrvidéket (1762–64–1851) már korábban felszámolták. Mint ismeretes, Erdély déli és keleti határainak védelmére a „madéfalvi időkben” két román határőr gyalogezredet (Orlát – Nagyszeben mellett – és Naszód) és két székely határőr gyalogezredet (Csíkszereda és Kézdivásár­hely), valamint egy székely határőr huszárezredet (Sepsi­szentgyörgy) állítottak fel. Az erdélyi határőrezredek feloszlatásával (1851) megszűnt az erdélyi határőrvidék is.

(folytatjuk)