Farcádi Botond
Idehaza, Sepsiszentgyörgyön utcára kell vonulnunk, hogy a jogos tulajdonosának egyszer már visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiumot ne rabolja el ismét a román állam. Ugyanitt annak a városi önkormányzat által elfogadott határozatnak sem lehet érvényt szerezni, amely egy 75 százalékban magyarok lakta városban megkövetelné a közterületen elhelyezett reklámok kétnyelvűségét.
Mert a posztkommunista erők által indított visszarendeződés során odatettek a kormánybiztosi hivatal élére egy olyan prefektust, aki alig képes leplezni magyarellenességét, s mert olyan ez a hazai igazságszolgáltatás, hogy valahányszor magyar–román ügyekben kell döntenie, valahogy mindig a többségi nemzet javára billen a mérleg nyelve.
Adódik hát a kérdés: miféle önkormányzatiság ez, hogy olyan kérdésekben sem lehet dönteni, mint a település utcanevei vagy a nyilvános helyeken elhelyezett hirdetések kétnyelvűsége?
De miközben idehaza, Sepsiszentgyörgyön ezeket a problémákat sem lehet orvosolni, odafent, Bukarestben a hasonló gondokra is megoldást jelentő autonómiáról magyarok által megválasztott magyar honatyák fölöslegesnek tartják beszélni. Oly gyakran nem kerül napirendre Székelyföld területi önrendelkezése a román parlamentben – a felsőház öt jelen levő magyar tagja pedig mélyen hallgatott. Vezetőjük kínos magyarázkodása szerint értelmetlen lett volna felszólalni, nem az RMDSZ tervezetéről volt szó, meg amúgy is, egy ilyen törvényhez előbb partnereket kell keresni. Halkan kérdeznénk: hét év telt el a jogszabály benyújtása óta, próbáltak egyáltalán támogatókat keresni?
Ne a román társadalmat, a bukaresti politikusokat vádoljuk, amiért pártállástól függetlenül, vita nélkül leseperték a jogszabályt. Tény, hogy nem érett meg az erről szóló érdemi vitára a román politikai osztály – de vajon meggyőzésük érdekében tettek-e egyáltalán képviselőink, vagy pedig voksukat eladva néhány tisztségért és látszatengedményért feladták az autonómiaküzdelem olyan eszközeit, amelyek nélkül aligha járhatunk sikerrel, mint a mozgalmi jelleg, a nagyszabású utcai felvonulások, az önálló külpolitika? Igen, partnerekre van szükség – de nem a merjünk kicsik lenni elve alapján kötött különféle kérészéletű politikai alkukhoz, hanem stratégiai célkitűzéseinkhez, és nem belesimulva a bukaresti balkáni politizálásba, hanem Erdély-központú szemléletet meghonosítva főként e régióban kellene szövetségeseket keresni azon románok körében, akiknek elege lett a korrupció uralta központosított államigazgatásból.
Abban is igazat adhatunk Fekete-Szabó András RMDSZ-es frakcióvezetőnek, hogy az autonómiához politikai akarat kell. De hogyan várjuk el azt a román politikusoktól, ha a jelek szerint még a magyar választottainkból is hiányzik?
