Várhatóan jövő hónapban indul a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Ifjak újabb akciója, melynek során több mint háromezer kétnyelvű táblát osztanak majd szét, miután tavalyi sikeres kezdeményezésük következtében nemcsak a megyeszékhelyiek, de a környező települések lakói közül is sokan igényelték a Harapós kutya, illetve a Parkolni tilos feliratokat.
Az új táblákra kétnyelvű fogyasztóvédelmi tájékoztatók, illetve a Kijárat, Bejárat, valamint a Dohányozni tilos felirat került, a közel négyezer példány nyomtatását, akárcsak korábban, ezúttal is a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatja – vázolta érdeklődésünkre az egyik kezdeményező, Nemes Előd. Az EMI saját csapata 25 önkéntes segítségével előbb szórólapokon tájékoztat a kétnyelvű, díjmentesen igényelhető táblákról, majd személyesen keresik fel a megszólítottakat, s amennyiben igénylik azokat, ellenőrzik a feliratok kihelyezését is. Ezeket egyelőre a megyeszékhelyen szórják majd, de a megyei tanács részéről érkezett felkérés nyomán akciójukat kiterjesztenék egész Háromszékre. Falvakra a megyei, városokba a helyi önkormányzatok segítségével juttatnák el a táblákat, Mihály István sepsiszentgyörgyi EMI-elnök pedig számít arra is, hogy a kétnyelvű táblák népszerűsítésébe, szétosztásába a Háromszék-szerte tevékenykedő civil szervezetek és önkéntesek is bekapcsolódnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.