Hargita megyében már tanítanak belőle, Kovászna megyében a tanárok és a diákok még nem is látták A székelység története kézikönyvet, amely több, mint tankönyv, kortól függetlenül minden magyar család könyvespolcán helye lenne. Háromszéken közel 2500 hatodikos és hetedikes magyar diák számára választható tantárgy a székelység története, ellenben csupán tíz iskola jelezte, hogy heti egy órában tanítaná.
Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, VI. és VII. osztályban heti egy órában tanítható a választott tantárgy, ez legtöbb iskolában évek óta az informatika. Mivel a magyar osztályokban az 1999/2000-es tanévtől a törzsanyagban szerepel a magyarság története mint kötelező tantárgy, a legtöbb iskolában ezen az órán foglalkoznak majd a székelység történetével is, csupán nyolc-tíz helyről jelezték, hogy választható tárgyként külön szeretnék tanítani.
Tekintve, hogy a Hermann Gusztáv Mihály történész szerkesztésében egy héttagú szerzői csoport által megjelentetett tankönyv nem kizárólag ennek a korosztálynak szól, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban három középiskolai osztály is az új tantárgy mellett döntött a szabadon választott kategóriában – közölte a tanfelügyelő. A harmadik változat, hogy délutáni történelmi körön ismertetik a székelység történetét, ez ellenben nem kötelező, nincs is minden iskolában, és a tapasztalat szerint a diákok csupán kis hányada jár ezekre. Ráadásul a délutáni foglalkozásokat az iskola nem fizetheti, általában az iskola mellett működő alapítvány fedezi ezek költségeit, sok esetben pedig a pedagógusok ingyen tartják a köröket.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a tankönyv mikor érkezik meg Háromszékre, Victor Sibianu javasolja, hogy első körben azokhoz a diákokhoz juttassák el, akiknek órarendjében külön tárgyként szerepel a székelység története.