Szülőföldünk jobb megismerése, illetve az osztályközösségek erősítése céljával indított a héten újabb támogatási programot a Háromszéki Közösségi Alapítvány – a FIKA programból származó, hétezer lejes alapra minden oktatási szintről pályázhatnak az osztályközösségek.
Egyszerű, rövid futamidejű projektek megvalósításához járulunk hozzá, a háromszéki tanulók megyén belüli, illetve székelyföldi, egynapos kirándulásainak költségeit legkevesebb ötszáz, legtöbb ezerötszáz lejes összeggel egészítjük ki – magyarázta érdeklődésünkre Furus Levente irodavezető, aki szerint a rendelkezésre álló összegből legkevesebb hat honismereti kirándulás megszervezését támogathatják. Feltételként szabták meg többek között a jól megszervezett, kulturális-földrajzi-történelmi látványosságokban bővelkedő programokat, melyeken legalább húsz, egy osztályközösséghez tartozó diáknak kell majd részt vennie, de akár két osztály is társulhat a kirándulásokon.
A Nem térkép e táj! támogatási programra október nyolcadikáig várják a pályázatokat, melyek révén az október-november folyamán szervezendő kirándulások úti- valamint étkezési költségeihez, illetve a belépti díjak fedezéséhez egyaránt igényelhető támogatás. További tudnivalókat a www.hka.ro honlapon közölnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.