Letartóztatták az iszlámellenes film készítőjét

2012. szeptember 29., szombat, Világfigyelő

Őrizetbe vették az iszlámellenes film, A muszlimok ártatlanságának készítőjét, Nakoula Basseley Nakoulát, mert megsértette a próbaidő feltételeit.
 

A férfit, aki Sam Bacile álnéven készítette az iszlám világban zavargásokat provokáló botrányos filmet, még 2010-ben ítélték el hitelkártyacsalásért, amiért 21 hónap börtönbüntetést is kiszabtak rá. Szabadon bocsátásának feltételei között az is szerepelt, hogy nem használhat számítógépet vagy internetet a pártfogó felügyelőjének engedélye nélkül. Azzal azonban, hogy Nakoula feltöltötte a YouTube-ra minimális költségvetéssel készült filmjét, súlyosan megsértette  próbaidejének szabályait. Összes­ségében nyolc esetben vétett ellenük, többek között azzal is, hogy hazudott a pártfogó felügyelőjének. A bíróság azért is döntött őrizetbe vétele mellett, mert szerintük felmerült a szökés veszélye is. Nakoula ügyvédje azzal érvelt, hogy a börtönben védence súlyos életveszélybe kerülne a börtönbeli iszlám populáció miatt. Az ügyész szerint azonban Nakoula egy megrögzött csaló, aki úgy készítette el iszlámellenes botrányfilmjét is, hogy a színészeknek nem árulta el, miben vesznek részt, ráadásul felidézte azt is, hogy amikor két évvel ezelőtt elkapták, 641 hitelkártyája volt, egyik sem a saját nevén.
Az 55 éves Nakoula Bas­seley Nakoula egyiptomi szü­­letésű kopt keresztény, aki még júliusban töltötte fel a YouTube-ra iszlámellenes filmjének, A muszlimok ártatlanságának 14 per­ces ismertetőjét. A film Mo­ha­med prófétát nőcsábásznak mutatja, és olyannak, aki gyerekeket molesztál, ami óriási felháborodást kel­tett az iszlám világban, valamint zavargásokhoz is ve­zetett, a líbiai Bengáziban pe­dig a tüntetők meglincsel­ték Chris Stevens amerikai nagykövetet.      (hvg.hu)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-09-29: Világfigyelő - :

Kárpát–medencei magyar színházak Budapesten

A kárpátaljai magyar nyelvű színház Dekameronjával kezdte meg az idei évadot tegnap a József Attila Színház. Decemberig a közönség találkozhat a csíkszeredai, a kassai és az újvidéki magyar társulat előadásaival is.
2012-09-29: Világfigyelő - Mózes László:

Külföldi hírek

Mesemúzeum és meseműhely
Mesemúzeum és Meseműhely nyílik kedden Buda­pesten, ez az első olyan intézmény, amelynek a mese áll a középpontjában.