A Samsung az év végéig több mint 30 millió Galaxy S III okostelefon eladására számít.
A Galaxy S III okostelefonból a várakozásaink szerint az idén több mint 30 milliót értékesítünk – közölte a Samsung IT- és mobiltechnológiai igazgatója, Shin Jong-kyun újságírókkal szeptember 12-én Szöulban, alig egy héttel azután, hogy a Samsung bejelentette a 20 milliós értékesítési szám átlépését. A Samsung májusban kezdte meg a Galaxy S III modell árusítását. Nagy reményeket fűznek másik húzó termékük, a Galaxy Note piaci sikeréhez is, melynek második verzióját augusztus végén mutatták be a német IFA elektronikai kiállítás és vásár előtt. A Galaxy Note 2 októberben kerül az üzletekbe, és a Samsung várakozásai szerint kétszer annyi fogy majd belőle, mint az 1-es verzióból.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.