Ismét kaphatók a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok a csehországi boltokban és vendéglőkben: csütörtökön engedélyezték a 2012. január 1-je előtt gyártott szeszes italok forgalmazását.
Ezeket biztonságosnak tekintik, és az eredetet bizonyító irat nélkül lehet forgalmazni. A 2012. január 1-je után gyártott szeszes italok csak akkor kerülhetnek az üzletekbe és vendéglőkbe, ha a forgalmazók beszerzik a gyártóktól az alkohol eredetét bizonyító iratokat, és mellékelik a laboratóriumi vizsgálat eredményeit. Erre 60 napjuk lesz, azt követően az alkoholt megsemmisítik. A bizonyíthatóan kiöntött alkoholos italok áfáját az állam megtéríti a tulajdonosoknak. Szakértői becslések szerint a raktárakban zárolt 21–22 millió üveg alkoholnak mintegy harmada kerülhet vissza rövid időn belül a vendéglőkbe és az üzletekbe.
Több haláleset után a cseh egészségügyi tárca szeptember 14-én tiltotta meg a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok forgalmazását, majd a külföldre való kivitelét is. A mérgezett alkohol eddig 26 emberéletet követelt Csehországban, 12 személyt pedig továbbra is kórházban kezelnek. A mérgezési ügy kapcsán 44 személy ellen indult hatósági eljárás, közülük huszonketten őrizetben vannak.
A cseh egészségügyi miniszter mindemellett felhívta a lakosság figyelmét, hogy legyen óvatos, mert a hatóságok becslése szerint országszerte még mintegy 15 ezer liter mérgezett szeszes ital van forgalomban. A miniszter újságírók előtt ismételten leszögezte: ha ezentúl bárki az eredetet bizonyító papírok, a laboratóriumi vizsgálat protokollja vagy az új zárjegy nélkül hoz forgalomba szeszes italt, az már nem kihágásnak minősül, mint eddig, hanem súlyos bűncselekménynek, és szigorú büntetést von maga után.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.