Gazdag kulturális műsorral és szeretetvendégséggel készült Felsőrákos az őszi hálaadás és a falutalálkozó kettős ünnepére.
Az unitárius templom ódon falai közt minden nemzedék képviseltette magát tegnap: a székely ruhába öltözött fiatal lányok és asszonyok, az életerős férfiak és pantallós fiúk, a botra támaszkodó öregek egyaránt fontosnak tartották, hogy jelen legyenek az eseményen.
Kotecz József helybeli unitárius lelkész a 92. zsoltár és a Máté evangéliumának IV. részéből vett igéjére alapozott beszédében úgy fogalmazott: ezen a kivételes ünnepen köszönetet kell mondanunk a Jóistennek a falat kenyérért, a baráti jobbért, szüleinkért, gyermekeinkért, népünk és nemzetünk megtartásáért. „Hálát adunk, köszönetet mondunk életünkért, múltunkért, jelenünkért, az eljövendölőért, a javainkért. Ám ne feledjük azt se, hogy nekünk is tennünk kell, hogy mindezt kiérdemeljük” – mondotta a lelkész.
Az istentisztelet és úrvacsoraosztás után fellépett az asszonykórus, a közel kilencvenesztendős Fitori Miklós volt kántor és a baróti régizene-együttes, a Kájoni Consort; Bálint Tünde, László Renáta, Máthé Olga és Réz Edina verssel gazdagította az eseményt, melynek végén Márton Árpád képviselő szólalt fel. Mint mondotta: tény, életünk során a legtöbbet a mulasztással vétkezünk, a jót pedig ritkán köszönjük meg – itt az alkalom tehát, hogy az Istennek megköszönjük, viszontagságos történelmünk ellenére is megőrizhettük nyelvünket, meséinket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.