Már Kalifornia is tárt karokkal fogadja a vezető nélküli autókat: ez a harmadik állam Amerikában, amely törvényben engedélyezte a használatukat. Jerry Brown kormányzó aláírta az erről szóló törvényt a Mountain View-i Google-központban, amelynek mérnökei évek óta dolgoznak a vezető nélküli autók kifejlesztésén, és amelynek alkalmazottjai rutinszerűen járnak munkába és haza az önműködő gépkocsikkal.
A vezető nélküli autók eddig is legálisan vettek részt a közúti forgalomban, a járműveket fejlesztő Google és más cégek azonban azért lobbiztak a törvény mellett, hogy így is garantálják a használatukat, és csökkentsék annak kockázatát, hogy a jövőben kitiltsák ezeket az autókat az utakról.
Kalifornia Nevada és Florida nyomába lépett a törvényi szabályozással, ugyanakkor kevesebb feltételhez kötötte a vezető nélküli kocsik közlekedését. Nevadában például minden ilyen járműnek meghatározott próbaórát kell teljesítenie, mielőtt kiengednék a forgalomba. Az út azonban nyitva áll a szigorúbb szabályozás későbbi enyhítése előtt.
A Google meg van győződve arról, hogy okosautói sokkal biztonságosabbak, mint a hagyományos, ember vezette járművek, hiszen a sofőr nélküli kocsiknál szó sem lehet figyelmetlenségről vagy hosszú reakcióidőről. Ennek igazolására a keresőóriás nyáron nyilvánosságra hozta, hogy okosautói már közel félmillió kilométert tettek meg egyetlen baleset nélkül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.